Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Igazi attrakció készül Egerben

2014. 08. 06. 10:43

Fürdőzés
Folytatódik az egri vár megújítása: a 2,1 milliárd forintos beruházás javában tartó első ütemével párhuzamosan a második ütem közbeszerzési eljárásának előkészítése is megkezdődött - jelentette ki Habis László polgármester a keddi sajtótájékoztatón.
Felidézte, hogy a beruházás első ütemében egyebek mellett felújítják a látogatók elől több mint 30 éve elzárt Török-kertet, a Szép-bástyát és megújulnak a várbéli közművek is. A polgármester rámutatott: a szintén az első ütemben megépülő, a Dobó-bástya alól induló és a vár északi kapujáig tartó parkosított várfalsétány nem csak turisztikai attrakció lesz, hanem a belvárosba vezető új közlekedési útvonalat is kínál majd.
A fejlesztés második ütemében a Setét-kapu felújítása és a kazamata-rendszer rekonstrukciója, attraktívabbá tétele szerepel - tette hozzá Habis László.
Két nagy adósságot is törleszt Eger
Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója elmondta: a kazamata-rendszer felújításával a város két nagy adósságát is törleszti. Az eddig kőtárként is funkcionáló, földalatti épületrészben kap majd helyet a török kori várépítészetet, várvédelmet bemutató interaktív tárlat és itt mutatják be Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének a valósággal való kapcsolatát feltáró kiállítást is. Ugyancsak látható lesz itt a vár 1552-es ostromának 3D-s rekonstrukciója.
Az igazgató kitért arra is, hogy a program keretében megnyitják a kazamata egyik 400 éve beomlott járatát is, közvetlen bejutást biztosítva ezzel a várba a Dobó utca egyik épületéből.
A vár felújításának részleteivel pénteken 16 órától egy interaktív délután keretében, különleges tárlatvezetésekkel és családi programokkal kísért eseményen is beszámolnak a szakemberek az érdeklődők számára.
MTI
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem