Termálvíz, gyógyvíz, hévíz

Hőmérsékleti határértéke - az egyes országok adottságainak megfelelően - nemzetközi szinten nem egységes. Magyarországon 1953-tól 1984-ig a 35˘C-nál magasabb felszíni kifolyóvíz-hőmérsékletű felszínalatti vizek minősültek hévíznek. Mivel hazánkhoz képest Európa más országaiban ritkaságszámba megy az ilyen hőfokú víz, már a 30˘C feletti vizet is termálvíznek tartják. 1984 óta az európai államok többségének előírásaihoz alkalmazkodva mi is átvettük ezt a szabályozást, ekkor hazánkban a hazai hévízkutak száma egyik napról a másikra 290-nel emelkedett.

Igen érdekes például Miskolctapolca helyzete - hiszen még a gyengébb kritériumnak sem felel meg, hiszen vize néhány tizeddel 30˘C  alatt van, ám a közvéleményben mégis termálfürdőként emlegetik. (Más kérdés, hogy vize gyógyvíz, melyet nem hőmérsékleti, hanem egész más, összetett szempontrendszer alapján minősítenek.) Miskolctapolca példája egyébként nem egyedi, a fürdőbe járók természetesen nem tesznek különbséget néhány fok eltérés esetén. Termálfürdőbe mennek akkor is, ha a fürdő vize inkább csak langyosnak, mint melegnek tekinthető. Egyébként az ilyen szubtermális vizű fürdők üzemeltetőit sem riasztja vissza 1-2 fok mínusz a határértékhez viszonyítva, hogy magukat termálfürdőként hirdessék.

A meleg felszíni forrásoknak több neve is van magyarul, melyeket számos földrajzi nevünkben fellelhetjük. Ez is mutatja, hogy már az ősidőktől jelen vannak a hévizek, termálvizek hazánk területén. Körülbelül az ország területének 70%-án rejtőznek a mélyben termálvizek. Talán furcsa lehet, hogy két egymástól olyan távol eső település, mint Tapolca és Miskolctapolca közös nevet visel. Ám ha megnézzük, mi köti össze őket, rögtön megértjük a rejtélyt. Hiszen mindkét helyen meleg források a hajdan ezeken a vidékeken élő szláv népek nyelvén (teplicék, tapolcák)  fakadnak a mélyből,  a magyar nyelv ezeket a megnevezéseket vette át a jelek szerint korábban itt élt szlávoktól. Hévíz vagy éppen Galgahévíz  is termálforrásáról kapta nevét. De például Hőlak is ebbe a sorba tartozik.

A gyógyvíz viszont már sosem szubjektív, hanem nagyon is jogi kategória, a minősítés itt sokkal összetettebb, a vízhőmérséklettől nem is függ. Olyan felszín alatti vizeket neveznek gyógyvíznek, melyeknek bizonyítottan valamilyen gyógyhatása van. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóságának feladata, hogy a minősítő teszteket elvégezzék egy önkormányzat vagy fürdő kérésére. A gyógyvíz-minősítéshez először a vizet kémiai elemzések alapján ásványvízzé kell minősíteni. Az ásványvíz egy szigorú vízminőségi kategóriának megfelelő minősített ivóvíz. Ezután következhet a gyógyhatás vizsgálata ún. kettős vakkísérlettel. A kísérlet során 10 beteget a kiszemelt termálvízben, ellenpróbaként pedig 10 másikat melegített csapvízben fürdetnek. A tesztek elvégzése után a hivatal tehet javaslatot a gyógyvízzé minősítésre. (Ám érdekesség, hogy gyakorlatilag minden esetben van olyan páciens a csapvízben kezeltek között is, akinek jelentősen javul az állapota a kezelés hatására, a placebo-hatás tehát sosem nem szűrhető ki!)

A XIX. század végén és a XX. század elején létrejött első hazai hévizes fürdők minden esetben megkapták a gyógyvíz minősítést - és ezt azóta is őrzik - tehát a hagyomány útján is szerepelhet egy fürdő a gyógyvízű fürdők listáján. Mivel azonban a minősített ásványvizek 99%-ának minden esetben van valamilyen gyógyhatása, így elsősorban szándék és pénz  kérdése, hogy gyógyvíznek minősítsenek egy hévízet. A minősítés procedúrája inkább azért fontos, hogy kiderüljön, valójában milyen betegségekre is javallott az adott gyógyvíz.

Általában ez is már a kémiai vizsgálatok alapján kiderül, hiszen bizonyos víztípusok bizonyos betegségekre javallottak. Nem csupán fürdési (balneológiai) célú gyógyvízről beszélhetünk, hanem ivókúrára szolgáló természetes gyógyvízről is. Különleges értéket képviselnek a budai Hunyadi János és Ferencz József valamint a Tisza mellett termelt Mira keserűvíz-telepek, ezek vizét leginkább gyomor- és vesebetegek fogyasztják.

Az ásványvíz- és gyógyvíz-minősítést nemcsak megszerezni kell, de rendszeresen vizsgálni és fenntartani is. Mivel ez a fürdőnek jelentős költséget jelent, emiatt sok fürdő csak egy kútját minősítteti gyógyvízzé. A kitermelt víz minősége is változhat idővel, ezért a gyógyvíz-minősítést indokolt lenne időnként megismételtetni, ám sajnos -  nyilván az anyagi vonzatai miatt - ez nem bevett szokás.

Bizonyára azt sem tudják sokan, ahhoz hogy egy fürdő megkapja a gyógyfürdő minősítést, nem is kell feltétlenül gyógyvízzel rendelkeznie. A dolog másik oldala: a gyógyvíz édeskevés ahhoz, hogy gyógyfürdővé nyilvánítsanak egy fürdőt. A gyógyfürdő ugyanis az a létesítmény, amely gyógyvíz, gyógyiszap vagy egyéb természetes gyógytényező felhasználásával fürdőkezelést (balneoterápiát) nyújt, valamint elismert ásványvíz, hévíz, illetőleg melegített közműhálózati víz felhasználásával végzett hidroterápiás kezelések mellett, egyéb fizikai gyógymódok alkalmazásával együtt, teljeskörű fizioterápiás ellátást nyújt.