Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Valami új készül az egykori moziban

2014. 07. 31. 12:28

Fürdőzés
Uniós támogatással kulturális és turisztikai központ lesz az egykori moziból Kecskeméten.
Az Európai Unió támogatásával, mintegy 400 millió forintos beruházással kulturális és turisztikai központot alakítanak ki Kecskeméten az egykori városi mozi műemlék épületében - közölte Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója szerdán.
Az igazgató elmondta: a kecskeméti Katona József Színház az Új Széchenyi Terv Dél-alföldi Regionális Operatív Program támogatási rendszeréhez sikeres pályázatot nyújtott be Hírös Város Turisztikai Központ címen.
Év végére el is készülnek
A beruházás július elején már megkezdődött, várhatóan az év végére be is fejeződik. Az egykor mozinak épült műemlék teljes körűen átalakul, mert az épületben - a városban népszerű - Kelemen László Kamaraszínház fog működni, valamint megfelelő helyet biztosít az európai hírű Leskowsky-hangszergyűjteménynek, lehetővé téve annak újszerű, országosan egyedi jellegű, interaktív bemutatását - tájékoztatott Cseke Péter.
A Katona József Színház kamaraszínháza az új helyszínen egy újabb minőségi színjátszó hellyel gazdagítja a város kulturális életét - tette hozzá.
Cseke Péter hangsúlyozta: a multifunkcionális központ otthont biztosít különböző kulturális és turisztikai programoknak, zenei találkozók, fesztiválok, civil rendezvények, konferenciák és filmvetítések helyszínéül is szolgál.
MTI
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem