A Makói Hagymatikum Gyógyfürdő egyik legnagyobb sikerű rendezvénye a szilveszteri party, ahol a vendégeket egy vidám hangulatú este várja, ahol a fürdő idén egy igazi trópusi dzsungel hangulatát idézi.
Mézes, jeges és aromás szaunafelöntésekkel kedveskedik a Thermal Spa Siklós minden szombaton és vasárnap.
A hajdúszoboszlói Aqua-Palace fedett élményfürdő az év utolsó éjszakáján szilveszteri bulival, habparty-val várja azokat, akik fürdőruhában szeretnék búcsúztatni az óévet és köszönteni az új esztendőt.
A tervek szerint hamarosan megkezdik a hévízi tófürdő ikonikus épületének bontását. A következő évben pedig új épül a helyére. Az új központi létesítmény tervezőjét nemzetközi pályázaton választják majd ki, amit jövő tavasszal hirdetnek meg - mondta el a település vezetője a decemberi közmeghallgatáson.
Bár még javában tart a tél, lassan már enyhül az idő. Ennek természetesen örülünk, de annak már kevésbé, hogy az időjárási frontok harcával együtt jár az influenza terjedése is.
Összeállításunkban nyolc olyan remek fürdővel jelentkezünk, amelyeket könnyűszerrel, körülbelül egy óra alatt elérhetünk a fővárosból akár menetrend szerinti busszal vagy vonattal is. Mutatjuk, hol, mire szálljon, merre induljon egy kis nyugalomért.