A meleg víz kellemes hatását fokozhatjuk gyógynövényekkel, illóolajokkal, amelyek nemcsak a gyógyulásban segíthetnek, hanem hangulatunkat és bőrünk szépségét is javíthatják.
Jártak már olyan fürdőben, ahol víz nélkül gyógyulhatunk és száraz lábbal hagyhatjuk el a „medencét”? Bizony, létezik ilyen kezelés, lábfájás, érproblémák és nehezen gyógyuló sebek esetében igen hatékony. A neve mofetta, azaz szén-dioxid fürdő, ismerjék meg közelebbről.
Szakszerű úszógyakorlatokkal csökkenthetjük a gerincbetegségek tüneteit és a fájdalmakat, sok esetben eredményesen gyógyíthatjuk a helytelen testtartást, felerősíthetjük a szárazföldi gyakorlatok hatásfokát, erősíthetjük az izomzatot.
Az alföldi fürdők jó része, így Hajdúszoboszló, Debrecen, Gyula, Cserkeszőlő, Gyopárosfürdő, Karcag, Kiskőrös, Nyíregyháza-Sóstó, Kiskunmajsa illetve a Dunántúlon például Tamási, Igal, Zalakaros, Sárvár, Észak-Magyarországon Eger, illetve Budapesten belül egyedüálló módon Pesterzsébet, mind-mind ezzel a típusú hévízzel rendelkezik.
Balmazújváros az Alföld jellegzetes városa a Hortobágyi Nemzeti Park északkeleti részén. Védett műemlékekkel, irodalmi hagyományokkal, színvonalas rendezvényekkel várják az idelátogató turistákat.
Anglia délnyugati részén Bath romantikus városa azért olyan különleges, mert itt található az Egyesült Királyság egyetlen természetes melegvizes forrása. A több ezer éves fürdőhely hagyományai a mai napig élnek.
A hidegebb idő beköszöntével elérkezett újra a szaunázás szezonja. Egészségügyi szempontból azonban nem mindegy, melyik kabinban töltünk több időt. Akár a magasabb páratartalmat, akár a száraz forróságot választjuk, a lényeg, hogy ismerjük mindkét típust.
Ahol a szórakozás és a gyógyulás kéz a kézben járnak, ott találjuk azokat a szuper fürdőket, ahol a nagyszülők és unokáik együtt múlathatják az időt. Élménymedencék, csúszdák, gyógymedencék és kezelések széles választéka kínál egész napra klassz élményeket.