Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Kisorsoltunk 3 wellness utalványt

Szeptember 25-én kezdődött játékunk, amelynek sorsolását december 16-án tartottuk. A feltett kérdésre helyes választ adók között hévízi, miskolctapolcai és szarvasi wellnesshétvégét sorsoltunk ki.

Megvan a terv a Hévízi Tófürdő átalakítására

A tervek szerint hamarosan megkezdik a hévízi tófürdő ikonikus épületének bontását. A következő évben pedig új épül a helyére. Az új központi létesítmény tervezőjét nemzetközi pályázaton választják majd ki, amit jövő tavasszal hirdetnek meg - mondta el a település vezetője a decemberi közmeghallgatáson.

Hét védőpajzs az influenza ellen

Bár még javában tart a tél, lassan már enyhül az idő. Ennek természetesen örülünk, de annak már kevésbé, hogy az időjárási frontok harcával együtt jár az influenza terjedése is.

Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ

A felújított és kibővített Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ nem csak a gyógyulni vágyók számára kínál fürdőzési lehetőséget. A változatos bel- és kültéri medencék, csúszdák, sportolási lehetőségek és a nagy strandterület mindenki számára

Szarvas

A Békés megyei Szarvas építészeti emlékekben és természeti látnivalókban egyaránt gazdag város.

Ide meneküljön a fővárosból – tömegközlekedéssel elérhető közeli fürdők

Összeállításunkban nyolc olyan remek fürdővel jelentkezünk, amelyeket könnyűszerrel, körülbelül egy óra alatt elérhetünk a fővárosból akár menetrend szerinti busszal vagy vonattal is. Mutatjuk, hol, mire szálljon, merre induljon egy kis nyugalomért.

A C-vitamin fontossága, hiánya és forrásai

A vitamin, melynek hiányát hamar észrevesszük bőrünkön, hajunkon, fogínyünkön, de lassabban gyógyulunk, könnyebben betegszünk meg, ha keveset fogyasztunk belőle.

Legyen élményekkel teli az év vége

Az ünnep fényét megteremteni sok munkát kíván, ha otthon élvezzük a karácsonyt a feladatok súlya eltompíthatja az együttlét és az ajándékozás örömét. Több hotel is összeállított olyan csomagot, amely megkíméli a családokat az előkészületek terheitől és garantálja a nyugodt, csodás ünnepet és pihenést. Nézzük a legjobb ajánlatokat!

Modern termál csoda a hegycsúcsok között

Szlovákia a téli sportok szerelmeseinek egyik kedvenc úti célja. Egy egész napos túra vagy sportolás után pedig mi is lehetne jobb program, mint egy kis lazítás Szlovákia valamelyik termálfürdőjében. Ezúttal az északi országrész egyik fürdőjét ajánljuk.

Élményt a fa alá!

Közös, minőségi időtöltés, feltöltődés, kényelem és kényeztetés - ezt kínálják a karácsonyi ajándéknak is kiváló wellness voucherek és csomagok. Családoknak közös ajándékként, időseknek és gyerekeseknek egyaránt tökéletes meglepetés lehet egy utalvány. Nézzük a legjobb ajánlatokat!

Termálvíz a szabad ég alatt egész évben – a keleti országrészben

Az őszi és a téli időszakban szabadtéren wellnessezni az egyik legkellemesebb időtöltés. A hidegebb évszakokra is fedetlenül hagyott meleg vizes medencék hangulatos kivilágítás mellett, hatalmas párafelhőbe burkolózva várják a vendégeket.