Aktuális akciók
Őszi akciókŐszi akciók TOP 10 őszi fürdőtippTOP 10 őszi fürdőtipp További ajánlatok

Balatonfüredi szénsavas források

Balatonfüred
További információ
A balatonfüredi part közelében fakadó savanyúvízforrásokról már a 17. században tudtak, azonban szerepük csak akkor vált jelentőssé, amikor felmelegített vizüket gyógyfürdőzésre kezdték el használni. 
Balatonfüred igazi gyógyító hely. A város tüdejeként emlegetett Kiserdő mellett az itt található szénsavas források segítenek szervezetünk egészségének visszaállításában. A füredi víz tágítja a vérereket, javítja a szív vérellátását, illetve a normális tartományba tereli a vérnyomást.
A gyógyvízre alapozva épültek meg az első fürdőházak az 1700-as években, az 1800-as évek második felében pedig II. József kérésére fürdőorvost neveztek ki. Az itt elhelyezkedő, nemzetközi szinten ismert Állami Szívkórház közelében hét forrásra bukkanhatunk. Ezek közül hatot közös medencébe gyűjtenek, majd innen juttatják el a fürdőkhöz, a hetedik pedig a Gyógy tér közepén álló kút forrásaként funkcionál.



Közeli látnivalók
Balatonfüredi Kiserdő
A balatonfüredi Kiserdőt, az egykori angolparkot a város tüdejének is nevezik. 
Részletek

Horváth-ház
Az 1799-ben épült balatonfüredi Horváth-ház a Balaton vidékének legnagyobb, copfstílusú épülete. 
Részletek

Lóczy-barlang
A közel 150 méter hosszú és 20 méter mély balatonfüredi Lóczy-barlang remek célpont az aktív kikapcsolódásra vágyók számára. 
Részletek

Állami Szívkórház
A balatonfüredi Állami Szívkórház a helyi gyógyvízkincsre épült 1728-ban, a mai épületeket azonban 1836-1871 között húzták fel.
Részletek

Tagore-sétány
Balatonfüred leghíresebb látnivalója a vízparton futó, fákkal szegélyezett Tagore-sétány.
Részletek

Programajánló