Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Boltmúzeum a süvegcukorhoz

Gyula
További információ
A 2016 májusában megnyitott Boltmúzeum a "Süvegcukorhoz" a sokszínű Gyula egyik legújabb különlegessége. A látványos múzeumi bolt a régi idők hangulatát idézik meg. 

Nekik ajánljuk: Fiatalok, Szeniorok

Nagyjából ennyi időre biztosít elfoglaltságot: 1-2 óra

Jelleg: Múzeum, emlékház, tájház

Fedett


A múzeum alapítása 1983-ra nyúlik vissza. Kezdeményezője Ábrahám György, az akkori Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója volt. Stiffler György a vállalat egykori dolgozója a szakma többi tagjával összefogva egy év alatt közel 500 tárgyat és dokumentumot gyűjtött össze. A legtöbb tárgyat Sal László gyűjtötte Mihalik János egykori gyulai fűszerüzletéből. A boltmúzeum először 1984. november 25-én nyitotta meg kapuit, majd a 2000-es években sajnálatos módon bezárt, a mai helyén 2016 óta működik. A múzeum az ország egyik legszebb és legnagyobb, igényesen felújított egykori vegyeskereskedése.
Az idelátogató vendégek a boltmúzeum előterében az otthont adó egykori Huszárlaktanya történetével is megismerkedhetnek egy kamaratárlaton keresztül.
A múzeum Gyulán, a Szent István út 38. szám alatt található, a Gyulai SC Harruckern János Szakképző Iskola és Kollégium épületében.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel és Gyula látnivalóival kapcsolatos legfontosabb információkról! Kattintson az alábbi gombra...