Aktuális akciók
Évindító akciókÉvindító akciók Csobbanj a télbe!Csobbanj a télbe!

Kalocsai Színház

Kalocsa
További információ

A Kalocsai Színház létrejöttének célja a közönség igényes kiszolgálása a kisebbektől a diákokon és a fiatal felnőtteken át egészen az idős korosztályig. 

Az elmúlt évadok műsorait a műfaji sokszínűség jellemezte, a közönség válogathatott a mesejátékok (zenés, prózai, interaktív), a drámák (klasszikus, kortárs), a komédiák (zenés, prózai, falusi), a daljátékok, operettek és musicalek között.
 

A társulat közel 20 bemutatóval, 120 felnőtt és 60 gyerekszínházi előadással, valamint 150 országos vendégszerepléssel büszkélkedhet, az előadásokat nagyjából 200 ezren látták. 

 

A színházi látogatók a szomszéd megyékből is érkeztek, színházbuszaik Kiskőrösről, Szekszárdról, Nagykőrösről, Dunavarsányból, Soltról, Kecelről, Kecskemétről és Kalocsa környéki valamennyi településről szállították a nézőket. 

 

A színház Kalocsán, a Szent István király út 38. szám alatt található.

 

Közeli fürdő

 

A színháztól nagyjából 2 km-re található a kalocsai fürdő, ahol két 35 fokos termálvizes medence, egy 28 fokos úszómedence és egy 30 fokos tanmedence található. Emellett különféle wellness és gyógyszolgálatások vehetőek igénybe, mint a szauna, masszázs, gyógytorna, gyógyúszás és kondicionáló terem. A Csajda Fürdő 35 fokos, magas ásványi anyag tartalmú, nátrium-kloridos, bromidos, jodidos termálvize kiválóan alkalmas mozgásszervi, ízületi betegségek kezelésére.

 

 



Fürdők
Csajda Fürdő