Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Kecskeméti Városháza

Kecskemét
További információ
A kecskeméti Városháza 1893-1894-ben épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján.
Kecskeméten a korábbi városházára szégyenkezve néztek a város lakói, így érthető, hogy a klasszicista stílusú, omladozó épületet le akarták cserélni. Ebből a célból pályázatot írtak ki, amelyen Lechner Ödön és Pártos Gyula elképzelései lettek a nyertesek. Az új épületet az 1890-es évek végére fejezték be, de sajnos csak 1911-ig állt ebben a formájában – ekkor ugyanis egy nagy földrengés pusztított. A dísztermében Székely Bertalan freskóit láthatjuk, melyek kiválasztásakor szempont az volt, hogy kapcsolódjon Kecskeméthez és szimbolizálja az ország 1000 éves fennállását. A falfelület többi részén olyan nagy magyarok kerültek ábrázolásra, mint Széchenyi István, Zrínyi Miklós Könyves Kálmán vagy Szent Isván. A Városháza homlokzati erkélyéről harangjáték csendül fel minden egész órakor. 

Járja be a Kecskeméti Városházát egy virtuális túrán! 

Mozgassa a képeket az egérrel (mobilon az ujjával). A nyilakra kattintva új helyszínre jut.


Nézze meg a 360 fokos képeket a Kecskeméti Városházáról!

Mozgassa a képeket az egérrel (mobilon az ujjával).



Tekintse meg a Kecskeméti Városházáról készült videót is!

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel és Kecskemét látnivalóival kapcsolatos legfontosabb információkról! Kattintson az alábbi gombra...