Aktuális akciók
Őszi akciókŐszi akciók TOP 10 őszi fürdőtippTOP 10 őszi fürdőtipp További ajánlatok

Széchenyi liget

Szentes
További információ
A Széchenyi liget Szentes szívében fekszik, mintegy 500 méterre a központtól. 
A liget létrejöttét Széchenyi István halála előzte meg, aki 1846-ban látogatott a városba. Az itt élők nem felejtették el, milyen nagy szerepe volt a Tisza szabályozásának kialakításában – ezáltal az árvíz veszélyének csökkentésében. Emléke előtt tisztelegve a Vecseri-fok szigetet, valamint a mellette lévő országutat a legnagyobb magyar után nevezték át. Bár az elgondolás hamar megszületett, a megvalósítás kicsit váratott magára. A koncepció az volt, hogy a szépet a hasznossal egyesítsék, ennek szellemében a gyümölcsfás rész iskolaként, a vecseri sziget többi része pedig sétakertként lett kialakítva. A munkálatokat végül 1869-ben fejezték be. 1894-ben kertrendezés eredményeként az addig megtalálható fafajták kiegészültek különféle fenyőkkel, piramiseperrel, piramisszillel, mocsári ciprussal, szomorú kőrissel és tarka juharral.



Közeli látnivalók
Szentesi Szent Anna római katolikus templom
Szentes újjáépített római katolikus templomát 1847-ben szentelték fel Szent Anna tiszteletére.  
Részletek

Szentesi Református Nagytemplom
A tégla alapú, vályogfalú szentesi Református Nagytemplom 1747 decemberére készült el.
Részletek

Csongrádi Kézművesházak
A Csongrád belvárosában található Kézművesházakban élő skanzenként ápolják a hagyományokat.
Részletek

Művelődési Központ és Városi Galéria
A csongrádi Városi Galériában havonta nyílnak időszaki kiállítások hazai és külföldi kortárs művészeti alkotásokból, kiemelten preferálva a pályakezdő fiatalokat.
Részletek

Tornyai János Múzeum
A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban állandó régészeti kiállítást lehet megtekinteni, emellett mintegy ezerötszáz darabból álló, kiemelkedő jelentőségű néprajzi, helytörténeti és képzőművészeti gyűjtemény is helyet kapott itt.
Részletek

Programajánló