Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Új Lovas Színház

Püspökladány
További információ

A társulat célja, hogy a táncosok, lovasok és lovak együttműködésével létrejöjjön valami egyedi és különleges a kultúra és művészet terén.

Nekik ajánljuk: Családok, Fiatalok, Szeniorok

Nagyjából ennyi időre biztosít elfoglaltságot: 1-2 óra

Jelleg: Színház, kultúra

Szabadtéri


A társulat lelkes, tehetséges táncos és lovas fiatalokból, valamint lovakból áll. A táncosok a táncművészet különböző területein tevékenykedtek és gyűjtötték tapasztalataikat, valamint néhányuk lovas múlttal is rendelkeznek. A lovasok a lovas sportágak versenyzői. A társulat tagjai számára fontos önmaguk továbbfejlesztése és új kihívások megvalósítása. 
 

A társulat célja egy önálló lovas színház működtetése, ahol a lovakkal való táncművészet kecsességet és eleganciát varázsol a színpadra, az előadás alatt nyújtott látvány pedig elvarázsolja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. 
 

A színházat Püspökladány, Darányi Ignác utca 57. szám alatt találjuk. 

 

Közeli fürdő

A püspökladányi fürdő 750 méterre található, amelynek gyógyfürdő része egész évben, a strandfürdő a nyári szezonban várja a kikapcsolódni vágyó látogatókat. A Sárrét Kincse gyógycentrumban fizikoterápiás és balneoterápiás kezelések vehetőek igénybe. A különféle kezelésmódok együttes használatával fokozott mértékű állapot javulás érhető el. A fürdőben számos wellness szolgáltatás: szaunák, szolárium, illetve pedikűr-manikűr, frissítő masszázs és reflexmasszázs áll a vendégek rendelkezésére.