Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Vaszary Galéria

Balatonfüred
További információ
Az ország egyik legrangosabb képzőművészeti bemutató helye a balatonfüredi Vaszary Villa, a város egyik legjelentősebb épülete. A Vaszary Galéria kiállításain első osztályú képzőművészeti élményekben lehet részünk.

Nekik ajánljuk: Fiatalok, Szeniorok

Nagyjából ennyi időre biztosít elfoglaltságot: 1-2 óra

Jelleg: Múzeum, emlékház, tájház

Fedett


Vaszary Kolos (1832-1915) egykori hercegprímás esztergomi tanárként érkezett Füredre – gyógyulási céllal, majd minden évben itt pihent. Már pannonhalmi apátként támogatta a bencés rend tulajdonában lévő füredi Savanyúvizi fürdőtelep fejlesztését. Esztergomi érsekké választása után vette meg a bencés rendtől azt a területet, amelyen 1892-ben felépült eklektikus stílusú, tornyos nyaralója, Czigler Győző építész tervei alapján.
A hercegprímás halála után az épületet a benne lévő ingóságokkal együtt elárverezték, majd az 1920-as évek közepére honvédtiszti üdülőt alakítottak ki benne. 1927-ben készült el a nyugati szárny. Az épületek a II. világháború végéig a Honvédségi Jóléti Alap tulajdonában voltak. Az épület 2007-ben került balatonfüred városa tulajdonába. A teljes rekonstrukció után 2010-ben nyílt meg benne a  neves művészeti kiállításoknak helyet adó Vaszary Galéria.

Közeli fürdő

balatonfüredi aquapark felejthetetlen élményeket nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt a nyári időszakban. Többféle hullámmedence, vízi csúszda és játékos gyermekmedence várja a vízi élményekre szomjazó strandolókat az élményfürdőben.