Zeleméri templomrom
HajdúböszörményA középkori Zelemér nevű falu templomának romja kedvelt turisztikai látványosság.
Nekik ajánljuk: Fiatalok, Szeniorok
Nagyjából ennyi időre biztosít elfoglaltságot: 1 óránál kevesebb
Kb. ennyibe kerül egy főre: ingyenesen látogatható
Jelleg: Templom, egyéb vallási épület
Szabadtéri
A ma is látható templomtorony a 16. században épült késő gótikus stílusban, mára csak a 18 méter magas csonkatorony maradt meg. A romot 1907 óta műemlékként kezelik. Az 1970-es évek elején oldalában egy rámpát alakítottak ki, a templom alapjait ismét feltárták és láthatóvá tették az alaprajzot a látogatók számára. Jelzett turistaút vezet a Zeleméri templomromhoz, amely a várostól délkeletre Debrecen és Hajdúböszörmény között található.
Közeli fürdő
A hajdúböszörményi fürdő gyógyvizes medencékkel, uszodával, nyáron pedig strandfürdővel várja a vendégeket. A fürdőben egy gyermek-, három gyógy-, egy gyógytorna- és egy szauna merülőmedence áll a fürdőzők rendelkezésére. Szauna, gőzkamra és rendszeres szauna programok várják a testi és lelki megújulásra, a természetes felfrissülésre vágyókat. A fedett fürdőhöz tartozik egy kültéri gyógymedence is.