Quantcast

Aktuális akciók
Őszi wellness akciókŐszi wellness akciók Őszi fürdőtippekŐszi fürdőtippek

Hajdúböszörmény

Látnivalók és információk
Hajdúböszörmény, a legnagyobb kiterjedésű hajdúváros, ólaskertes településszerkezetével, látványos középületeivel és a környéken található több természetvédelmi területtel hívja fel magára az ide látogatók figyelmét. A helyiek szerint ez a hajdúk fővárosa.

Hajdúböszörmény látnivalói


Népi Hajdúház - Hajdúböszörmény - Hajdúböszörmény
A műemlék épület jellegzetes böszörményi típusú hajdúház.
Részletek

Zeleméri templomrom - Hajdúböszörmény
A középkori Zelemér nevű falu templomának romja kedvelt turisztikai látványosság. 
Részletek

Látnivalók Hajdúböszörmény 50 km-es körzetében


Trianon emléktábla - Balmazújváros
Távolság Hajdúböszörmény központjától 16 km.
A Trianon emléktábla egy álló téglalap alakú, egyszerre sírkő és emlékmű jellegű kőhasáb, amely a Polgármesteri Hivatal épületével átellenben található.
Részletek

Agóra Tudományos Élményközpont - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 16 km.
A Debrecenben épült Agóra Élményközpontban tudományos érdekességekkel ismerkedhetünk meg, valamint különleges eszközök és látványos kísérletek szemlélői lehetünk. A több mint 40 tudományos játék, illetve interaktív eszközök kipróbálása mindenki számára érthetővé és érdekessé teszi a tudományos ismereteket. 
Részletek

Degenfeld-Schomburg kastély - Téglás
Távolság Hajdúböszörmény központjától 16 km.
A Tiszántúl egyik legszebb kastélya a klasszicista stílusban épült téglási Degenfeld-kastély, melynek angolparkja is gyönyörű látványt nyújt. 
Részletek

Semsey-kastély - Balmazújváros
Távolság Hajdúböszörmény központjától 16 km.
A felújított Semsey Kastély épülete ad otthont a Semsey Andor Múzeumnak, ahol állandó kiállításokat tekinthetnek meg a látogatók.
Részletek

Rádiótörténeti Kiállítás - Balmazújváros
Távolság Hajdúböszörmény központjától 16 km.
A balmazújvárosi Rádiótörténeti kiállítás Csige József László nevéhez fűződik, aki évtizedek óta gyűjti a rádiókat és különféle híradástechnikai eszközöket. Kollekciója ma már csaknem 800 darabot számlál.
Részletek

Mihalkó Kalaposház - Balmazújváros
Távolság Hajdúböszörmény központjától 16 km.
A város egyik legrégebbi kézműves foglalkozásának számító pásztorkalapok készítéséről ismerkedhetnek meg bővebben a látogatók, ha felkeresik a Mihalkó Kalaposházat. 
Részletek

Debreceni Nagyerdő - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 16.3 km.
A debreceni Nagyerdő területén különleges védett növényfajok és állatok élnek, nevét hatalmas, 100-120 éves fáiról kapta. 
Részletek

Veres Péter Emlékház - Balmazújváros
Távolság Hajdúböszörmény központjától 17 km.
A Balmazújvárosban élt és dolgozott Veres Péter (1897-1970) író, politikus életével, munkásságával ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Veres Péter Emlékházban. 
Részletek

Balmazújvárosi Német Hagyományok Háza - Balmazújváros
Távolság Hajdúböszörmény központjától 17 km.
A Németfalusi közösség Hagyományok Házában a helyi német származású közösség történetébe, életébe, szokásaiba pillanthatnak be az érdeklődők.
 
Részletek

HTE Látogatóközpont - Balmazújváros - Balmazújváros
Távolság Hajdúböszörmény központjától 17 km.
A látogatóközpontban a gyerekek szórakozva, játsztva tanulhatják meg a környékbeli állat-, és növényvilág csodáit, és a felnőtteknek is tudnak itt újat mutatni. A környék felfedezésére is kiváló indulópont lehet a központ.
Részletek

Nagyerdei Víztorony - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 17 km.
A Nagyerdei Víztorony Debrecen egyik legkedveltebb turisztikai élményközpontja, a fiatal korosztály népszerű közösségi tere és szórakozóhelye. Az ideérkező látogatókat égig érő élmények és változatos programok várják az év minden napján.
Részletek

MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 17.8 km.
Debrecenben található az ország második legnagyobb kortárs galériája, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ. 
Részletek

Bényi Galéria - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 18 km.

A Bényi Galéria meghatározó szerepet tölt be Debrecen és a régió képzőművészeti életében. 

Részletek

Sziki-tó - Balmazújváros
Távolság Hajdúböszörmény központjától 18 km.
A Keleti-főcsatorna partján található mesterséges tó gazdag halállománnyal rendelkezik, amely kedvelt célpont a horgászok körében. 
Részletek

Debreceni Református Kollégium Múzeuma - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 18.2 km.
A Debreceni Református Kollégium Múzeuma a Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények tagintézménye. 
Részletek

Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 18.3 km.
A Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Debrecen belvárosában, a művész egykori szülőházának helyétől nem messze, egy ahhoz hasonló tornácos épületben található.
Részletek

Déri Múzeum - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 18.4 km.
A Déri Múzeum gazdag régészeti, helytörténeti, képzőművészeti, kulturális és néprajzi gyűjteményével kiemelkedő program Debrecen látnivalói között.
Részletek

Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 18.4 km.
A debreceni Nagyerdei Kultúrpark 17 hektáros területén állat- és növénykert, illetve vidámpark is található.
Részletek

Debreceni Református Nagytemplom - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 18.6 km.
A Debreceni Református Nagytemplom Magyarország egyik legjellegzetesebb épülete a város szívében, a Kossuth téren.
Részletek

Hotel Aranybika - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 18.7 km.
Debrecen egyik ikonikus épülete és egyben Magyarország egyik legpatinásabb szállodája a Hotel Aranybika.
Részletek

Debreceni Városháza - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 19.3 km.
A klasszicista Debreceni Városháza a város egyik legjellegzetesebb építészeti emléke.
Részletek

Debreceni megyeháza - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 19.7 km.
A Debreceni megyeháza, az egykori Hajdú vármegye háza, az egyik legszebb magyar szecessziós épület, 1911-12-ben épült.
Részletek

Zsuzsi erdei kisvasút - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 20.6 km.
Debrecen város egyik szimbóluma a Zsuzsi erdei kisvasút, melynek vonala több mint 130 éve a Dél-Nyírségi Erdőspuszták debreceni részének tájain keresztül kanyarog. 
Részletek

Hajdúnánási Köztársaság tér - Hajdúnánás
Távolság Hajdúböszörmény központjától 23.8 km.
Hajdúnánás magva a szabályos utcahálózat mértani közepe, a négyszögletű Köztársaság tér. 
Részletek

Erődfal - Hajdúnánás - Hajdúnánás
Távolság Hajdúböszörmény központjától 24 km.
Az Erődfal a hajdúnánási Köztársaság téren, a református templom mellett található. 
Részletek

Hajdúnánási Tájház - Hajdúnánás
Távolság Hajdúböszörmény központjától 24 km.
Hajdúnánás városközpontjától néhány percnyi sétával megközelíthető az a nádfedeles parasztház, mely kiállítóhelyként mintegy 20 éves múltra tekint vissza.
Részletek

Hajdúnánási Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény - Hajdúnánás
Távolság Hajdúböszörmény központjától 24 km.
A Helytörténeti Gyűjtemény állandó és időszakos kiállításokkal várja a látogatókat. 
Részletek

Hajdúnánási Városháza - Hajdúnánás
Távolság Hajdúböszörmény központjától 24.1 km.
A millennium évére felújított homlokzatú hajdúnánási Városháza 1874-ben Vecsei Imre tervei alapján készült el, eklektikus stílusban. 
Részletek

Struccfarm Hajdúnánás - Hajdúnánás
Távolság Hajdúböszörmény központjától 25 km.
Hajdúnánáson, a sportpálya melletti dűlőn közelíthető meg a struccfarm, mely egész évben várja a látogatókat. 
Részletek

Pásti utcai orthodox zsinagóga - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 25 km.
A debreceni ortodox közösség Magyarország legnagyobb vidéki zsidó közössége. Ortodox zsinagógája 1894-ben épült fel a Pásti utcában, a belváros közelében. A zsinagógában 2015-ben kulturális-turisztikai látogatóközpont is megnyitotta kapuit, amely a debreceni zsidóság történetét, a zsidó vallást és hagyományokat mutatja be látogatóinak. 
Részletek

Csiha malom - Hajdúnánás
Távolság Hajdúböszörmény központjától 25.6 km.
Hajdúnánás több pontjáról is messziről látható a Csiha malom 54 méter magas épülettömbje. 
Részletek

Hajdúnánási horgásztavak - Hajdúnánás
Távolság Hajdúböszörmény központjától 28 km.
Több horgásztavat is találni Hajdúnánáson a görbeházi út és a Fürdő út közötti területen. 
Részletek

Hókuszpókusz Kalandpark - Nyíradony - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 29 km.
A Hókuszpókusz Kalandpark területén található izgalmas játékok élménydús kikapcsolódást biztosítanak valamennyi korosztály számára az év minden napján. Lehetőséget biztosítanak születésnapok, osztálykirándulások, csapatépítő tréningek megtartására is.
Részletek

Keleti-főcsatorna
Távolság Hajdúböszörmény központjától 29.3 km.
A Keleti-főcsatornán hajózni és horgászni is lehet.
Részletek

Sáska horgásztó - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 31 km.
Az Ebes külterületén található Sáska horgásztó egy mesterségesen kialakított tó, amely 2011 óta áll a hobbi- és sporthorgászok rendelkezésére. 
Részletek

Szabó Magda Emlékház - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 31 km.
Szabó Magda írónő emlékére nyitott meg 2017-ben a Szabó Magda Emlékház az írónő egykori iskolájában, a mai Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában. Az emlékház korabeli bútorokkal, személyes tárgyakkal, fényképekkel adja vissza a múlt század életérzését. 
Részletek

Szent Anna Székesegyház és Főplébánia - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 31 km.
A debreceni Szent Anna Székesegyház Debrecen első katolikus temploma, a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye székesegyháza, amely a megyeszékhely belvárosában áll, a  Szent Anna utcában. 
Részletek

Nádaspart horgásztó és szabadidőközpont - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 32 km.
A Hajdúszoboszló észak-nyugati részén található Nádaspart horgásztó és szabadidős park várja a horgászni és strandolni vágyókat egy igazán kellemes környezetben. Ha bográcsozni vagy csónakázni szeretnénk, azt is megtehetjük itt. 
Részletek

Verestemplom - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 32 km.
A debreceni Verestemplom Közép-Európa egyik legkülönlegesebb református temploma. Köznapi nevét a nyerstégla színéről kapta, megkülönböztetve ezzel Debrecen többi templomától. 
Részletek

Kerekerdő Élménypark - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 33 km.
A Kerekerdő Élménypark Kelet-Magyarország legszebb meseparkja, amely Debrecenben, a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán található. Az 55 ezer négyzetméter területű park felejthetetlen élményt nyújt valamennyi korosztály számára. A létesítményben meseszerű élményelemek, szabadtéri és fedett programok várják a látogatókat.

 
Részletek

Gokart - Hajdúszoboszló - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 34 km.
A hajdúszoboszlói gokart pálya remek választás a száguldás és a versenyzés szerelmeseinek. Akik szeretnek vezetni és egy kis adrenalin-löketre is vágynak, érdemes ellátogatniuk a pályára, ahol kipróbálhatják a sebesség élményét. 
Részletek

Hajdúszoboszlói Fazekasház - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 34 km.
A Hajdúszoboszlói Fazekasház népi elemekkel díszített nádfedeles ház, mely ma népművészeti gyűjteménynek ad otthont. A látogatókat bemutatók és foglalkoztatások várják, megismerkedhetnek a fazekassággal, kipróbálhatják az agyagformálást és a korongozást is. 
Részletek

Harangház - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 36 km.
A város szimbólumát, a látványos harangházat érdemes meglátogatni és körbejárni annak, aki Hajdúszoboszlón pihen, és egy kellemes sétára vágyik. 
Részletek

Harangház - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 36 km.
https://www.termalfurdo.hu/admin/latnivalo_mod.php?id=618&f=1
Részletek

Mókuskaland Élménypark - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 36 km.
A Mókuskaland Élménypark minden korosztály számára felejthetetlen élményt kínál. Különböző nehézségű akadályokon tesztelhetjük bátorságunkat, izgalmas pillanatokat szerethetünk egy kellemes környezetben. 
Részletek

Városnéző Nosztalgiavonat - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 36 km.
A hajdúszoboszlói kisvonatozás remek kikapcsolódási lehetőség a város turistái számára, akik kényelmesen szeretnék felfedezni a város látványosságait. A kisvonatozás során mindent megtudhatunk, amit tudni érdemes, emellett nagyon élvezetes program kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ha Hajdúszoboszlón jár, ne hagyja ki! 
Részletek

Szabadulószoba - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 37 km.
A hajdúszoboszlói Barátság Gyógy- és Wellness Szállodához tartozó U-Pub szabadulószobáiban vár minden érdeklődőt a szabadulás élménye. A látogatók próbára tehetik elméjüket és 60 perc áll rendelkezésre a kijutáshoz. Izgalmas, szórakoztató csapatépítő program korosztálytól függetlenül. 
Részletek

Görög Katolikus Templom - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 37 km.
A hajdúszoboszlói Görög Katolikus Templom a város legfiatalabb temploma, 1994-ben épült, a modern építészet és az ókori művészet jegyeit ötvözi. 
Részletek

Géptár - Műszaki-Közlekedési és Mezőgazdasági Eszközök Kiállítása - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 37 km.
Akit érdekelnek a régiségek és járműritkaságok, mindenképpen látogasson el a hajdúszoboszlói Géptárba, ahol számos oldtimer autó, öreg motorkerékpár, mezőgazdasági gép, motor és egyéb használati tárgy látható. 
Részletek

Fordított ház - Hajdúszoboszló - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 37 km.
Nem mindennapi épületet tekinthetnek meg azok, akik ellátogatnak a hajdúszoboszlói fordított házba. Megtapasztalható, hogy milyen érzés a plafonon járni, a fej felett pedig egy átlag lakás berendezési tárgyai lógnak. Igazán szédítő élmény! 
Részletek

Bocskai Múzeum - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 37.5 km.
A Bocskai Múzeumban található a Hajdúszoboszló történetét bemutató várostörténeti gyűjtemény, továbbá mezőgazdasági kiállítás is megtekinthető itt.
Részletek

Csanády-ház - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 37.6 km.
Hajdúszoboszlón nem csak a termálfürdő remek program, de az alföldi puszta egyik legrégebb népi lakóházát, a Csanády-házat sem érdemes kihagyni.
Részletek

Erődfal - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 37.9 km.
Hajdúszoboszló látnivalói közt tekinthető meg a református templom körüli erődfal egy szakasza a megmaradt sarokbástyával. 
Részletek

Pusztai Állatpark - Hortobágy - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 38 km.
A Debrecentől egy órányi autóútra található Pusztai Állatpark az őshonos magyar háziállatfajtákat mutatja be, valamint a fajták tartásának különböző módjait, tárgyi eszközeit ismerteti meg a látogatókkal. A létrehozásának célja, hogy elősegítse ezen állatok fenntartását, népszerűsítését. A park látogatása egész napos, szórakoztató és játékos kikapcsolódási lehetőséget nyújt minden korosztály számára.
 
Részletek

Gazdaház - Hajdúszoboszló
Távolság Hajdúböszörmény központjától 38.7 km.
A hajdúszoboszlói Gazdaház múzeuma tárgyi emlékek bemutatásával idézi meg a nemesi birtokos Czeglédy család egykori életét. 
Részletek

Nyíregyházi Városi Galéria - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 41 km.
Nyíregyháza különleges épülete, a Városi Galéria a Városi Művelődési Központ közelében, a Selyem utcában található. Nyíregyháza-Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep gyűjteményének ad otthont, valamint időszaki kiállítások helyszíne. 
Részletek

Bencs Villa - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 42 km.
Nyíregyháza egyik impozáns épülete a Bencs Villa, amely jelenleg a város kulturális és művészeti helyszíne. Az épület kamaraszínházi előadásoknak, felolvasóesteknek és koncerteknek ad otthont, valamint hangulatos kávézója is várja a vendégeket. 
Részletek

Jósa András Múzeum - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 42.7 km.
A polihisztor Jósa András nevét viseli az 1868-ban alapított, jelenlegi épületében 1974 óta működő nyíregyházi múzeum. 
Részletek

Magyarok Nagyasszonya - társszékesegyház - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 43 km.
A Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház a város és a hazai egyházi építészet kiemelkedő alkotása, a város főterén álló római katolikus templom. 
Részletek

Sóstói-erdő - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 43 km.
A Sóstói-erdő élménydús kikapcsolódást kínál az aktív feltöltődés kedvelőinek. Az erdő nyíregyháziak és a turisták kedvenc kirándulóhelye, mely minden évszakban gyönyörű. 
Részletek

Bujtosi-tó - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 44 km.
A nyíregyházi Bujtosi-tó parkosított környezete tökéletesen választás az aktív kikapcsolódás kedvelőinek. A tó alkalmas vízibiciklizésre, korcsolyázásra, valamint a horgászok körében is közkedvelt helyszín. Bográcsozni és szalonnát sütni is tudunk, a gyerekeket focipálya és játszótér várja. 
Részletek

Bánki pihenőcentrum Tájház és Arborétum - Debrecen
Távolság Hajdúböszörmény központjától 45 km.
A Debreceni Erdőspuszták természeti arculatához jól illő Tájház, a Bánki pihenőcentrum épületét Tóth Dezső tervezte 1982-ben.
Részletek

Tuzson János Botanikus Kert - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 45.6 km.
A Nyíregyházi Főiskola Tuzson János Botanikus Kertje az egyik legfiatalabb az országban. Több mint 2500 növényfaj és fajta él itt, melyek szinte a világ minden tájáról származnak. 
Részletek

Igrice mocsár - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 47.8 km.
Az egykori nyírvíz lápok utolsó hírmondója a hetvenhektáros védett területté nyilvánított Igrice mocsár.
Részletek

Sóstó ZOO - Nyíregyházi Állatpark - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 48.3 km.
Európa-hírű Nyíregyháza Állatparkja, a Sóstó ZOO, ahol az állatok többsége szabadon, ketrecek nélkül él.
Részletek

Sóstó - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 48.8 km.
Nyíregyháza északi részén, Sóstógyógyfürdőn találjuk a csodálatos környezetű Sóstót, melynek vízterülete közel 9,5 hektáron terül el. 
Részletek

Nyíregyházi Kalandpark - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 49 km.
http://www.nyiregyhazikalandpark.hu/
https://nyiregyhaza.info.hu/latnivalok/nyiregyhazi-kalandpark/
Részletek

Sóstói Múzeumfalu - Nyíregyháza
Távolság Hajdúböszörmény központjától 49.1 km.
A megye tájegységeinek népi építészetét bemutató Sóstói Múzeumfalu 12 holdas területével az ország egyik legnagyobb skanzenje. 
Részletek

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel és Hajdúböszörmény látnivalóival kapcsolatos legfontosabb információkról! Kattintson az alábbi gombra...