Aktuális akciók
Karácsonyi ajándéktippekKarácsonyi ajándéktippek Csobbanj a télbe!Csobbanj a télbe!

Föld Sója - Közép-Európai Keresztény Találkozó

Budapest 2016. július 07. - 2016. július 10.

Föld Sója - Közép-Európai Keresztény Találkozó

A Közép-Európai Keresztény Találkozó hat nemzet egyházainak találkozásából jött létre, amelyet a régió különböző városaiban minden második, illetve harmadik évben rendeznek meg. Görlitz, Visztula, Český Těšín, Prága, Pozsony, Drezda és Boroszló után 2016-ban Budapest ad otthont a találkozónak.

 

A 2016-os találkozó mottója: „Ti vagytok a föld sója” (Mt 5,13). A találkozóra 3-4000 résztvevőt várnak, köztük mintegy 5-600 fiatallal.

A találkozó nem a látványosságra törekszik, a hangsúly sokkal inkább azon van, hogy az egyház részt vegyen a társadalom életében és válaszokat adjon a felmerülő kérdésekre.

 

Bár alapvetően evangélikus / protestáns találkozóról van szó, mégis szeretnének az ökumené szellemében más egyházakat is hívni a rendezvényre. A főelőadók között említette Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének a nevét, valamint Heinrich Bedford-Strohm bajor evangélikus püspököt és Pál Feri atyát is. A programok között lesz püspöki fórum, levetítésre kerülnek a Luther-rajzfilm már elkészült epizódjai, lesznek keresztény könnyűzenei koncertek és kóruskoncertek.

 

Dr. Pángyánszky Ágnes az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi lelkésze, a nyitó és záró istentisztelet főszervezője elmondta, hogy fontosnak tartja azt, hogy a találkozóról hazatérők választ kapjanak a bennük felmerülő kérdésekre, legyen mit hazavinniük az alkalmakról, ezért az istentiszteletek liturgiájának kidolgozását, az igehirdetők kiválasztását is ennek jegyében végzik.

 

Helyszín: Budapest, Tüskecsarnok

 

Tekintse meg az eseményre hívogató videókat!

 

 

 

Közeli fürdők

 

Az esemény helyszínétől nagyjából 3 km-re található a belvárosi Dandár fürdő, amely wellness részleggel, beltéri gyógy- és kültéri termálmedencékkel várja a fürdőzőket. A wellness részlegen szauna, gőzkamra, merülőmedence és pihenő található benne. Az emelten masszázshelyiségeket hoztak létre. Az udvarban pedig élményelemekkel ellátott két termálmedencét alakítottak ki, amelyek 36-38 fokos hőmérsékletükkel, gőzölgő vizükkel a hideg téli napokon is megmelengetik a fürdőzőket. 

 

Budapest egyik legszebb műemlékfürdőjében, a Gellért fürdőben öt beltéri termálmedence mellett két merülőmedence várja fürdőzőket, a sportolni vágyók pedig egy úszómedencében csillapíthatják a mozgás iránti igényüket. A szabadban egy hullám és egy termálmedencében lehet mártózni. Emellett egy gőzkabin, egy finn szauna, és egy hőlégkamra biztosítja a felmelegedést. 

 

A Gellért Gyógyfürdő szomszédságában található Rudas fürdőben gyógyfürdő, törökfürdő, élményfürdő és uszoda várja a fürdőzőket. A műemléki környezet és a tetőtéri medence a dunai panorámával igazán különleges helyszín egy kellemes mártózáshoz. 

 



Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Budapest
Látnivalók