Quantcast

Aktuális akciók
Évindító akciókÉvindító akciók

Fürdőreakció

A gyógyfürdő kúra esetén a beteg fájdalmai fokozódhatnak, közérzete rosszabbodhat, sőt hőemelkedés léphet fel. Ezt hívják fürdőreakciónak. Ennek bekövetkezte függ a beteg állapotától, szervezetének reakcióképességétől, az alkalmazott inger erősségétől. Erősebb reakciót okoznak a magasabb hőmérsékletű vizek. A kénes és a rádiumos fürdők általában erélyesebb reakciót váltanak ki, mint pl. a szénsavas és a jódos fürdők. A fürdőreakció rendszerint 3-5 fürdő után következik be és egy-két nap alatt lezajlik. Célszerű, ha ilyenkor a beteg az orvosához fordul, mert elképzelhető, hogy panaszai más okból fokozódtak, és a kezelést módosítani kell. A beteg állapotának javulása, fájdalmainak csökkenése csak később, esetleg a fürdőkúra után következik be.


Témába vág

Milyen problémák léphetnek fel a fürdők vizétől?

A fürdők vizét az ÁNTSZ és az üzemeltetők a rendkívül szigorú előírásoknak megfelelően rendszeresen ellenőrzik. Ennek ellenére előfordulhat, hogy fürdőzés után kellemetlen élményekkel távozunk. Mire kell odafigyelnünk?

Ősszel is utazunk

Egyre hűvösebb az idő, gyakoriak a borús napok, ilyenkor még inkább szükségünk van egy kis feltöltődésre. És mi volna jobb relaxáló, élményeket adó kikapcsolódás, mint néhány nap egy olyan helyen, ahol egyszerre élvezhető a kényelem, a termálvíz és a táj szépsége. Mutatjuk a kedvenc őszi helyeinket!

Úszásnemek: a mellúszás

Ha nagyon hiányzik már a víz, és csak egy uszodába tudunk eljutni, akkor érdemes feleleveníteni a legtöbbek által ismert, mégis legösszetettebb úszásnemet, a mellúszást.