Fürdők, melyekért már nagyanyáink is rajongtak
Vajon mely fürdők lehetnek a legnépszerűbbek manapság? A budapesti Széchenyi? Esetleg Zalakaros vagy Hajdúszoboszló fürdőkomplexuma? És vajon ugyanezeket szerették nagy- vagy dédszüleink is a múlt században? Összegyűjtöttünk néhány olyan fürdőhelyet, melyek már több évtizeddel ezelőtt is ugyanolyan népszerűek voltak, mint ma.
A Mezőkövesdhez közeli Zsóry Gyógy- és Strandfürdő története egészen 1938-ig nyúlik vissza, amikor Zsóry Lajos mezőkövesdi főszolgabíró birtokán kőolaj után kutattak, de meleg vizet találtak. Hamar felismerték és tudományosan is bizonyították, hogy a gejzírszerűen feltörő víz nemcsak forró és jellegzetesen kénes szagú, de jó eredmények érhetők el vele különböző betegségek kezelésében. A 60-as és 70-es években még csak a helyiek használták, a 80-as évektől azonban országos népszerűségre tett szert a fürdő. Ekkor még csak néhány medence várta a gyógyulni vágyókat, minimális szolgáltatással.

Ma már az egyik legszebben kialakított, jól felszerelt és színvonalas fürdő az országban, ahol gyógy- és wellness kezelések, élményfürdő és gyerekbarát szolgáltatások várják az idelátogatókat.

A harkányi gyógyvíz legendájáról sokat lehet olvasni. Eszerint az ördög mérgében rúgta szét a villányi hegy oldalát, lábának nyomán pedig „büdös”, sárgásbarna víz tört elő. Ha e történet valódiságában nem is bizonyított, az biztos, hogy mintegy két évszázaddal ezelőtt már megfigyelték, hogy a napszámosoknak, akik a földesúr telkén mezítláb állva naphosszat dolgoztak, enyhíti a reumás fájdalmait a meleg iszap, ami több helyen is feltört Harkány környékén. A legnagyobb forrást nem sokkal később bekerítették, medencét, emeletes fürdőszállót építettek, a környéket parkosították, kutakat fúrattak és fürdőt építettek köré. Már az elmúlt évszázad elején is több ezer ember zarándokolt el ide, hogy - bár kevéssé komfortos körülmények között – sajgó ízületeit és csontjait gyógyítsa a vízzel.1949-ben a Harkány fürdőt államosították, majd kibővítették és gyógyászati szolgáltatásokkal bővítették. A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő nagyon sokáig inkább csak a gyógyulást kereső, főként idősebb közönség úti célja volt, de mára már igazi wellness paradicsommá, sőt gyermekek számára is felhőtlen szórakozást ígérő stranddá vált. A kórházi gyógykezelés mellett ugyanis a pihenni vágyókat színvonalas spa részleg, a gyerekeket pedig kalandos élményfürdő és csúszdák várják.

A hajdúszoboszlói fürdő is régóta, immár majdnem 100 esztendeje várja a gyógyulni és pihenni vágyókat. A múlt század elején a szénhidrogén kutatások nyomán 1091 méter mélységből földgáz társaságában felszínre tört az a különleges, 73 Celsius-fokos víz, amelynek gyógyhatása rövidesen cáfolhatatlanul bebizonyosodott. A föld mélyének bársonyos barna, forró kincse elárasztotta a környékbeli mélyedéseket, s az emberek az első meglepődésen hamar túlesve fürdőzni, mosni kezdtek benne. Hamar észrevették, hogy a víz csodát tud. Gyorsabban gyógyultak a sebek, enyhültek a reumatikus fájdalmak.

A hajdúszoboszlói fürdő és víz nagyon hamar az egyik legnépszerűbb „csodaszer” lett, özönlöttek az emberek. Ennek köszönhetően a fürdő gyors fejlődésnek indult. A Hungarospa Hajdúszoboszló ma már Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, melyben gyógyfürdő, strand, aquapark, uszoda és fedett élményfürdő is üzemel. A hajdúszoboszlói gyógyfürdő egész évben üzemel. A csarnok három gyógyvizes medencéje mellett négy nyitott látványmedence áll a vendégek rendelkezésére. A fürdőben több mint negyvenféle kezelés vehető igénybe orvosi felügyelet mellett.

Hévíz már a rómaiak idejében is ismert volt. A vizet leginkább mindennapi tevékenységük során használták, mégpedig a bőr megmunkálására (páholásra). A hévízi fürdőkultúra és az egyedi gyógyító terápiák kialakulása gróf I. Festetics György nevéhez fűződik, aki az 1795-től kezdte el a tavon a fürdőfejlesztést.

A tó mellett egy fürdőtelepet hozott létre, ami főként a helyi parasztság körében volt népszerű. Majd a fürdőnek és a meleg víznek mind nagyobb híre ment, egyre távolabbról is érkeztek a gyógyulni vágyók. Több mint 100 év elteltével (1905-ben) a fürdő haszonbérleti joga átkerült a keszthelyi Reischl Vencel sörgyáros tulajdonába, aki folytatta a már megkezdett fejlesztéseket. Ennek eredményeképpen a Hévíz fürdő már országos hírre tett szert és nagyon népszerű lett nemcsak itthon, hanem szerte Európában is. Ma már Európa legnagyobb meleg vízű tava a legnépszerűbb haza fürdőhelyek között van, gyógykezelések és spa szolgáltatások sora várja az ide érkező betegeket és turistákat.

Ha nagymamáinkat kérdezzük kedvenc budapesti fürdőikről, bizony legtöbben nem a ma oly látogatott Széchenyit, hanem sokkal inkább a Gellértet vagy a Lukács fürdőt mondják majd. A mai Lukács Fürdő valóban régi „találmány”, a környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek. A török korban is működött a fürdő, de a feltörő források energiájának a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben vették nagyobb hasznát, ugyanis őrlő malmot működtettek. Buda visszafoglalása után a fürdő kincstári tulajdonba került. 1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta a kincstártól, ezzel átalakítások sora vette kezdetét. Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek, és átépítették az uszodát. A világ minden tájáról érkeztek ide a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően márvány hálatáblákat helyeztek el a fürdő udvarának falán. A fürdő ivócsarnoka 1937-ben épült. Budapesten 1979-ben a Lukács Fürdőben jött létre az első komplex gyógyfürdőellátást biztosító részleg. 1999-ben került sor az uszodai szabadtéri medencék korszerűsítésére. Ennek során az addig alig használt iszaptó helyére élménymedence került, melyben megtalálható a sodrófolyosó, a víz alatti pezsegtetés, a nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár, buzgárok, pezsgőágy és még sok más, eddig kevésbé ismert szolgáltatás. A fürdő másik udvarában levő két különböző hőmérsékletű úszómedence is szűrőforgató-berendezéssel épült újjá.

Régi képek forrása: facebook.com/Hajduszoboszlo; Fortepan