Aktuális akciók
Nyári akciókNyári akciók Gyermekbarát ajánlatokGyermekbarát ajánlatok További ajánlatok

Milliárdos fürdőfejlesztés Bükfürdőn: tenger alatti vízi világ is készül

2017. 03. 01. 11:22
Forrás: vaol.hu
Fürdőzés
Több száz milliós fejlesztések valósulhatnak meg Bükfürdőn, ahol már az idén komoly munkálatok kezdődhetnek. Megújul a gyógyfürdőt, az élményfürdő gyermekmedencéje tenger alatti vízi világgá változhat, ahol egy barlangbejáraton keresztül, a tenger fenekén sétálva vehetik szemügyre a különböző színekben pompázó, víz alatti élővilágot.
A Büki Gyógyfürdő Zrt. jövőbeni terveiről egyeztetett hétfőn Ágh Péter, Bük országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökség fejlesztésekért felelős miniszteri biztosa Boros László Attilával, a fürdő nemrég kinevezett vezérigazgatójával, helyszíni bejárás alkalmával – olvasható a vaol.hu-n.  
A nagyszabású beruházást két év alatt szeretnék megvalósítani részben önerőből, részben pedig hitelből. Ez a fejlesztés jelentős mértékben növeli majd a létesítmény színvonalát – mondta Boros László Attila, hozzátéve, hogy igen ritka, hogy vissza nem térítendő támogatás nélkül, viszonylag alacsony önrész mellett banki hitelből indítanak el ilyen milliárdos nagyságrendű fejlesztést, mint ez, majd hosszasan sorolta a terveket.
Milliárdos fürdőfejlesztés Bükfürdőn: tenger alatti vízi világ is készül

Megújul a gyógyfürdő

Mivel több esetben a szükséges források is rendelkezésre állnak, már az idén komoly munkálatok kezdődhetnek. Terveik között szerepel, hogy új bejáratot nyitnak, úgy bővítik az előcsarnokot, hogy az a meglévővel együtt el tudja látni a komplexum főbejáratának szerepét. Fejlesztik a fedett gyógyfürdőt is, ami az épület teljes rekonstrukcióját érinti. Átalakítják az öltözőrendszert, megszűnik a vállfás rendszer helyette modern öltözőszekrényes, váltókabinos blokkok kialakítását valósítják meg. Az átrium is több új funkcióval bővül, hangulatos kávézó-teázó, közösségi tér is létesül, a jelenlegi büférész helyén pedig információs pontot hoznak létre.
Milliárdos fürdőfejlesztés Bükfürdőn: tenger alatti vízi világ is készül
A fejlesztés részeként felújítják a gyógymedence belső terét is és a félig fedett külső gyógymedencét.

A gyerekeknek is látványos izgalmakat terveznek

Az élményfürdő területén található gyermekmedence is számos érdekességgel bővülhet. A fő téma a tenger alatti világ lesz, a látogatók egy barlangbejáraton keresztül, a tenger fenekén sétálva vehetik szemügyre a különböző színekben pompázó, víz alatti élővilágot. Az elveszett kincseket és igazgyöngyöket is rejtő sziklák számos interaktív játékot foglalnak majd magukba.
Milliárdos fürdőfejlesztés Bükfürdőn: tenger alatti vízi világ is készül
 

Szóljon hozzá