Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Még jobb minőségű vízzel és gyógyvizes medencékkel nyit újra Bükfürdő

2020. 05. 27. 16:38
Forrás: termalfurdo.hu
Hírfürdő
Az ország második legnagyobb fürdője, sok másik fürdőhöz hasonlóan május 29-én nyitja meg a kapuit. 15 szabadtéri medencével várják a látogatókat, a fürdőgyógyászati részleg és a Medical Wellness azonban csak korlátozott számú szolgáltatással áll majd a vendégek rendelkezésére. 
Boros László Attila, a Bükfürdő Thermal & Spa® vezérigazgatója sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a kialakult járványhelyzet miatt a Büki Gyógyfürdő Zrt. - 58 éves működése óta először - március 18-tól nem fogadott vendégeket. Az üzemelési költségeket ennek következtében minimalizálni kellett, az idénre tervezett fejlesztések nagy részét is elhalasztották. Azonban a fürdőben az élet az üzemszünet ideje alatt sem állt meg, hiszen a főszezonra való felkészítési munkálatok továbbra is zajlottak, május elsejétől pedig szinte az összes munkavállaló újra munkába állt. A parkgondozási munkálatok mellett a nyárra való felkészülés részeként több, kevésbé látványos vízkezelési technológiai elem is beépítésre került, melynek köszönhetően a medencékben még jobb minőségű víz várja a fürdőzni vágyókat.

A gyógyvizes medencék is működnek majd

A Bükfürdő Thermal & Spa® május 29-től fogad újra vendégeket, a hatályos jogszabályok és Népegészségügyi Központ előírásainak értelmében csak a kültéri medencék nyitnak ki, a fürdőgyógyászati részleg és a Medical Wellness pedig korlátozott számú szolgáltatással kezdi meg a működését.
Magyarországon Bükfürdő azon kevés fürdők közé tartozik, amely hatósági engedéllyel rendelkezik a gyógymedencék fertőtlenítésére, így a 10 forgatott vizű medence mellett 5 gyógyvizes medencét is üzemeltetnek a pünkösdi hétvégétől.

Elkülönített pihenőterületek

A vírushelyzet miatt a vendégek által érintett felületeket óránként fertőtlenítik, mely betartatásáról külön személyzet, higiéniai felügyelők gondoskodnak. A 14 hektáros parknak köszönhetően több, mint 7 000 látogatót fogadhatnak, akik részére különböző pihenőszektorokat különítettek el: a senior korosztály, a családosok és a gyermek nélkül érkező felnőttek pihenhetnek a nekik ajánlott szektorokban.

Egyedi megoldás a medencékben

A jelenlegi előírások szerint nem csak a fürdőben, hanem a medencékben is korlátozott számú vendég tartózkodhat egyszerre. Ennek a kontrollálása sok helyen még nincs kidolgozva, Bükfürdőn azonban sikerült egy működőképesnek tűnő, egyedi megoldást találni. A fürdőzők folyamatos számolása helyett minden medencénél elhelyeznek fertőtlenített szilikonkarkötőket, annyi darabot, ahány vendéget az adott medencébe beengednek. Belépéskor minden vendég egyet magához vesz, távozáskor pedig fertőtlenítésre leadja, ezt követően pedig a karkötő újra bekerül a körforgásba.
Boros László Attila elmondta, a fürdő a korábban meghirdetett főszezoni ár helyett az előszezoni áron értékesíti belépőjegyeit a nyár folyamán is. A jelenlegi újranyitásra a korlátozások ellenére is lehetőségként tekint és reméli, hogy az eddigi „Maradj otthon!” üzenetet a turisták között felváltja a „Nyaralj itthon!”, segítve ezzel is a magyar turizmust.
 
Fürdőajánló
Bükfürdő Thermal & Spa
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem