Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Hévíz rengeteg pénzhez juthat

2015. 12. 07. 19:03
Forrás: Termál Online
Útitárs
A következő években megújulhat Hévíz központi része és már biztos, hogy komoly forráshoz jut az üdülőhely közelében található repülőtér – írja a Termál Online.
A Hévízi Televízió a település polgármesterével, Papp Gáborral készített egy beszélgetést. Ennek az apropóját a 2014-2020-as uniós és állami finanszírozású fejlesztési ciklus, azon belül is a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetnek juttatandó 312,5 milliárd forintos forrás adta. Miután Hévíz is része az üdülőkörzetnek, ezért jelentős támogatásban részesülhet a város. Sőt, a program kiírásában bizonyos fejlesztések terén külön is említik Hévízt, illetve a környékét.
Az egyik ilyen az „Egészséges Balaton” projekten belül a „Hévízi-tó tóvédelmi programjának a megvalósítása”, amire 1,5 milliárd forintos támogatást fog kapni a város. A másik a Hévíz-Balaton Airport és a közeli iparterületek fejlesztése, amire 5 milliárd forintos fejlesztési keret áll rendelkezésre. A polgármester ennek kapcsán megemlítette, hogy a repülőtér bővítése nem csak Hévíz, hanem egész Zala megye fejlődése szempontjából fontos.
A gyógyhely fejlesztési pályázat részeként – a Balaton Kiemelt Üdülőkörzeten belül – 2,5 milliárd forint használható fel. Erre a régióban lévő négy gyógyhely – Balatonfüred, Hévíz, Tapolca, Zalakaros – pályázhat. A polgármester elmondása szerint ők egy nagyjából 1-1,2 milliárd forintos pályázattal készülnek, amiből a jelenlegi autóbusz pályaudvar helyén alakítanának ki új turisztikai attrakciókat, így teljesen megújulna a városközpont.
Egy további forrásból is pénzhez juthat Hévíz, ugyanis a fejlesztési programon belül egymilliárd forintra pályázhatnak a Balaton-felvidéki világörökség-várományos helyszínek. Márpedig Hévíz is szeretné megszerezni ezt a címet, olyannyira, hogy már készül egy ezzel kapcsolatos tanulmány.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Hévízi wellness -30%!

Jöjjön júniusban most 30% kedvezménnyel Hévízre a Hotel Európa Fit****superior szállodába, ahol az extra kedvezményes árak mellett 8 beltéri és kültéri úszó-, élmény- és gyógymedence, kétszintes szaunavilág, félpanziós ellátás, változatos programkínálat várja Önt. Ne maradjon le erről az ajánlatról, amely a tökéletes pihenést kínálja most különleges áron! Az ajánlat visszavonásig érvényes.Megnézem