Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Kivételes csillagászati látogatóközpont épül a Bükkben

2017. 12. 22. 19:22
Forrás: MTI
Útitárs
Európai viszonylatban is egyedülálló csillagászati látogatóközpont épül a Bükki Nemzeti Parkban. A Bükki Csillagda közel egymilliárd forintos állami támogatásból valósul meg.
Nagy Júlia, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) kommunikációs és ökoturisztikai osztályvezetője elmondta, hogy az összességében nettó 990 millió forintos támogatásból megvalósuló, európai viszonylatban is kivételes csillagászati látogatóközpontot Répáshután hozzák létre. További részleteket egyelőre nem árult el, a terveket várhatóan januárban mutatják majd be.
A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányhatározat szerint a Bükki Csillagda megvalósítására a jövő évben 564 millió, míg 2019-ben további 426 millió forintot biztosít a kabinet.
A Bükki Nemzeti Parkot idén júniusban minősítette csillagoségbolt-parkká a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség (IDA). Ezzel a BNP lett a világon a 49., Magyarországon pedig a Zselic és a Hortobágy mellett a harmadik olyan terület, mely a szigorú követelményeket teljesítve kiérdemelte ezt a címet.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem