Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Éld át a víz élményét, éld meg a létezést: Watsu

2014. 05. 29. 14:09

Fürdőzés
Nemrégiben Teo a Gellért fürdőben újra látta azokat a halacskázó párokat, akikről persze már pontosan tudta, hogy mit művelnek a vízben: watsut. A csodálatos szecessziós fürdő előcsarnokában aztán véletlenül újra összefutott a magas, szakállas, középkorú férfivel, akit odabent látott. Tudom én mit csináltatok ti ott a vízben, watsut - szólította meg a szimpatikus idegent. - Valóban. Watsut adtam, így mondják - és ekkor elkezdődött egy hosszas, mély beszélgetés Mondok Árpád watsu és gestalt terapeutával.

Mielőtt ugyanis gyakorlati síkra tereltük kapcsolatunkat, és Teo megkérte volna őt, ugyan mutassa már meg, mit tud, egy fontos dolgot nem mulaszthattunk el: megismerkedtünk. Árpád legelébb egy kis ideológiai bevezetéssel kápráztatta el Teot. Ez némiképp érthetővé teszi, hogyan varázsolhat el annyira ez a vízi terápia, hogy igen könnyen beleszerethetünk a terapeutába.

A víz a négy őselem egyike, az evolúciós elmélet szerint ugye, minden élet innen származik. A víz természetesen még ma is az egyik legerősebb jele a létezésének, lényegében az élet szinonimája. Amikor az élet nyomait keressük akár a Marson, akár egy sivatagban: a vizet keresünk.

Az egész emberiség eredete, léte a vízhez kötődik, és testünk nagyobbik része is valójában víz, ami rendkívül jó információközvetítő közeg. De nem csak gondoskodik az információk áramlásáról, tárolja is az információt. Massuro Emoto ma már közkinccsé vált kísérletei mutatták meg kézzelfoghatóan, hogy mindaz, amit érzünk, fizikai változásokat okoz a vízben, és ezt sokáig képes megőrizni is.

A testünkben lévő víz minden történést tárol, ami fogantatásunk óta történt velünk! Ahogy az élet a vízből származik, személyes életünket mi magunk is vizes közegben kezdjük: az anyaméh védett burkában. Mikor kilenc hónapot töltünk anyánk méhében, a víz az első kapcsolatunk a világgal. Mindazok az élményeink, melyek a vízhez kötődnek, ebből a helyzetből erednek.

Ha pedig lelki-spirituális szinten gondolkodunk, és visszakanyarodunk a watsuhoz: a víz biztosítja az átvitelt, a kapcsolatot a kezelő és a páciens között is.

Teo Wassermann, Csobbanj.hu
 
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem