Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Versenymedence épül a miskolci strandon

2018. 11. 26. 19:50
Forrás: minap.hu
Fürdőzés
A régi helyére új, 50 méteres medencét építenek a Selyemréti Strandfürdőben. A versenymedence várhatóan jövő tavaszra készül el. Mutatjuk, milyen lesz.
Nemrég számoltunk be róla, hogy a miskolctapolcai strand az ország egyik legnagyobb wellnessközpontjává válhat, hiszen nyolc beltéri és két kültéri medencével bővül egy-két éven belül, most újabb miskolci strand fejlesztéséről érkeztek hírek. A miskolci Selyemréti Strandfürdő november elején zárta be kapuit, és már javában zajlik egy új úszómedence építése a területén. Miskolc sportért felelős polgármesteri biztosát, Rakaczki Zoltánt a Minap.hu kérdezte az 1,7 milliárd forintos, részben TAO támogatásból, részben a város által biztosított önerőből megvalósuló beruházás részleteiről.
Rakaczki Zoltán elmondta, hogy a Miskolci Vízilabda Club (MVLC) sportfejlesztési programjában szereplő uszodafejlesztés legfontosabb eleme a régi 50 méteres medence lebontása, majd azt követően helyére egy teljesen új, szintén 50 méteres, edzésekre és utánpótlástornák megrendezésére alkalmas medence építése új uszodatechnikával és uszodagépészettel. Ez utóbbi keretében hőszivattyú beépítésével megoldják a medencék vízhőmérsékletének környezetbarát fűtését és állandó, megfelelő vízhőmérsékleten tartását, egyes medencék vízhőfokának emelését. Az uszodatér végleges fedést kap, falai a nyári időszakban elbonthatók lesznek, így oldalról kinyithatóvá válik. Lapozza át a galériát, talál látványterveket a leendő medence téli és nyári állapotáról is:
(Forrás: minap.hu)
A főépület második új zuhanyzókat és öltözőket is kialakítanak majd, így a lakosság és az edzésre érkezők külön tudnak készülődni. Ez mindkét fél részéről kérés volt.
Az építkezés átmeneti időszakában a Selyemréti Strandfürdő állandó vendégkörét, a testnevelésórai úszásra, gyógyúszásra a MEAFC-hoz érkező diákokat, a náluk edző vízilabdázókat a Miskolctapolcai Barlangfürdő, a Kemény Dénes Városi Sportuszoda és a Diósgyőri Tanuszoda fogadja. Nyitás 2019 májusában várható.
Képek forrása: minap.hu
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...