Gyopárosfürdőn újra látogatható a Parkfürdő
Példaértékű civil összefogás, vállalkozók és magánemberek adományai és önkéntes munkája tette lehetővé, hogy újra megnyissa kapuit. Az első 3 napon a 14 év alattiaknak ingyenes a belépés, a 14 év fölöttieknek egységesen 2500 Ft.
A tanmedence, a toronymedence, a „kacsás” és a gyermekmedence fogadja a vendégeket. A sportmedence, a termálmedence, a Szaunapark, valamint az Élményfürdő kül- és beltéri része egyelőre zárva tart.
A Parkfürdő minden nap 8 és 20 óra között látogatható.
A hétfőtől érvényes jegyárak egyelőre nem ismertek, de amint
Civilek és helyi vállalkozók mentették meg a fürdőt
Gyopárosfürdőn január 20-án gazdasági és műszaki okokból kénytelenek voltak bezárni a fürdőt, csupán a gyógyászati részleg működött, az is csak beutalóval volt látogatható.
Ennek az volt az oka, hogy a korábbi években több olyan karbantartási munkálatot nem végeztek el, amelyek szükségesek lettek volna a fürdő gazdaságos üzemeltetéséhez, a város pedig már nem volt képek kigazdálkodni azt az összeget, amellyel a fürdő működéséhez hozzá kellett volna járulni.
Ezt követően azonban hosszas előkészítő munka vette kezdetét, amiről itt írtunk bővebben. Civilek adományai, helyi vállalkozók által felajánlott anyagok és ingyen elvégzett munka segítségével sikerült megteremteni az újraindulás feltételeit.
A múlt hét folyamán sikerült minden népegészségügyi engedélyt megszerezni a fürdő újranyitásához. Gyopárosfürdő az összes hatósági követelménynek megfelelt, így 2025. július 5-én reggel 8 órakor parkfürdő megnyitotta kapuit, igaz egyelőre csak részlegesen.
Amint kiderül, mikortól használható a többi medence és részleg, mi is hírt adunk róla.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...