Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Ezért a családok kedvence a mórahalmi fürdő

2016. 06. 02. 11:45
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, a város gyöngyszeme, igazi családi fürdővé vált az elmúlt években. Nagyban hozzájárul a fürdő népszerűségéhez, hogy egyetlen belépőjegy megvásárlásával a fürdő 21 medencéje, 11 szaunája, csúszdái, valamint az összes élményelem korlátozás nélkül igénybe vehető.
A több generációnak is élményt és szórakozást kínáló komplexumban a család minden tagja pihenhet és kikapcsolódhat, vagy akár gyógyulhat is. A 2010-ben átadott fedett gyermekfürdő és szaunavilág egész évben biztosítja a kivételes kikapcsolódást.
A 3 ezer 500 négyzetméteres élményfürdőt családcentrikus jelleggel alakították ki. Két óriáscsúszda, kalandmedence, sodrófolyosó, vízesés fal és számos közös élmény várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. Amíg a gyerekek a kalandmedencében pancsolnak, csúszdáznak vagy a játszóházban feledkeznek bele a kalandokba, addig a szülők végre ellazulhatnak a relax pezsgőmedencében, szaunázhatnak, úszhatnak vagy masszázzsal kényeztethetik magukat.

Bátorságpróba az anakonda gyomrában

A gyermekfürdőt a két beltéri csúszda teszi igazán izgalmassá, amelyből az egyik kilép az épületből, majd újra visszakanyarodik a vízbe csobbanás előtt. Az anakonda csúszdán a bátrabbak 11 méter magasból indulhatnak és 103 méter hosszúságban csúszhatnak. A kisebb csúszda 9 méterről indul és 76 méter hosszú. A kisgyermekek számára perem- és akadálymentesen alakították ki medencét, amely egyenletesen mélyül 30 centiméterre, míg a bébi medence 0 és 15 centiméter közötti mélységű. A legkisebbeket a 148 centiméteres elefánt csúszda és beépített állatfigurák várják.

Komoly számok: 21 medence, 11 szauna

A fürdőben üzemelő 21 medence - ez a nyári hónapok teljes kapacitása - és a 11 szauna kabin országos viszonylatban is tekintélyes mennyiségnek számít.
A mórahalmi fürdő szaunaparkja is közkedvelt a vendégek között. Itt mindenki megtalálja a számára megfelelő hőmérsékletű és páratartalmú izzasztó kabint. A textilmentes részlegen a szaunázás szerelmeseinek külön szekciót alakítottak ki pezsgőmedencével, trópusi élményzuhannyal, finn-, és bio szaunával, valamint egy udvari orosz szaunával. A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben szaunamesterek gondoskodnak a változatos szaunaszeánszokról, amelyek közül mindenki megtalálhatja a számára leginkább vonzót.

Egy belépőjegy az összes élményhez

A fürdő árpolitikája évek óta változatlan: egyetlen belépőjegy megvásárlásával a fürdő valamennyi üzemelő medencéje, szaunája, csúszdája, valamint az összes élményelem korlátozás nélkül igénybe vehető. Más helyeken a kiegészítő szolgáltatásokért – szauna, csúszda, élményfürdő, parkolás – külön díjat számít fel, jelentősen drágítva a családi fürdőzést. A családi jegyek és kedvezmények széles skálájával továbbra is szeretnék megtartani a fürdő célközönségét: a családokat. Az iskolai szünetekben rendszeresen hirdetnek egész hetes akciókat, amikor a 14 év alatti gyerekek ingyenesen látogathatják a fürdőt, a 14-18 év közöttiek pedig mindössze 500 forintért vehetik igénybe valamennyi szolgáltatást.

Színvonalas szállások

A város kényelmes, minden igényt kielégítő szállodái, a 4 csillagos Colosseum és a Thermál panzió közvetlen összeköttetésben van a fürdővel, akárcsak Mórahalom legújabb medical wellness szállodája, az Elixír. Az egészségügyi szolgáltatásokat kínáló új 3 csillagos szálloda kúraszerű kezeléseket biztosít a vendégeinek. A városban tavaly közel 85 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ezzel a Dél-Alföld egyik legkedveltebb üdülőhelyévé rangsorolva a települést.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem