Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Mórahalmon a fürdőzésről és a lovakról szól a nyár

2016. 06. 02. 08:00
Forrás: termalfurdo.hu
Útitárs
A tavalyi három telt házas produkció után idén kilencet terveznek Mórahalmon a Patkó Lovas Színházban. Az idei évad a János vitézzel indul június 25-én, majd a Mágnás Miska operettet láthatja a nagyérdemű. Az augusztus 20-i hétvégén az István, a király című rockoperát mutatják be, az évad zárásaként pedig a Gladiátor történetén izgulhatunk.
Minket, magyarokat lovas nemzetként mindig különleges, nosztalgikus és szoros kötődés fűzött a lovakhoz. A Magyarországon működő lovas színházak, a Nemzeti Lovas Színház és a mórahalmi Patkó Lovas Színház célja, hogy a fiatalabb korosztályhoz is közelebb hozza e csodálatos állatokat.

Nyeregben mindenki János vitéztől a Gladiátorig

2016 nyarán Mórahalmon a Patkó Lovas Színház évada a János vitézzel indul június 25-én, majd a Mágnás Miska operettel folytatódik. A Musicalek lóháton című előadással kapcsolatban Pintér Tibor hangsúlyozta, ez a produkció arra nyújt lehetőséget, hogy minden olyan látványelemet beilleszthetnek a legszebb operett, musical és örökzöld slágerekből összeállított előadásba, amelyeket más helyzetben nem tudnak megmutatni a közönségnek. Az augusztus 20-i hétvégén az István, a király című rockoperát mutatják be a Futó-Dobó Lovasközpont fedeles lovardájában, az évad zárásaként pedig egy musicalt, a Gladiátort viszik színre. A tervek szerint többek között Papadimitriu Athinával, Kaszás Gézával, Janza Katával, Wolf Katival és Sasvári Sándorral is találkozhat a közönség Buch Tibor, Mohácsi Márk és Békefi Viktória mellett.
A nézők számára különleges látványt, szórakozást és izgalmat ígérnek az előadások. Bővíteni fogják a kísérőprogramok körét is, így például egy-egy próbát is meg lehet majd tekinteni, illetve a kimondottan lovas programokból is többet kínálnak majd.

A Patkó Lovas Színház 2016-os évadának teljes műsora

János vitéz: 2016. június 25. és 26. Kezdés: 20.30 óra
Mágnás Miska: 2016. július 9. Kezdés: 20.30 óra
Musicalek lóhátról: 2016. július 10. Kezdés: 20.30 óra
István, a király: 2016. augusztus 20., 21. és 22. Kezdés: 19.30 óra
Gladiátor: 2016. augusztus 26. és 27. Kezdés: 19.30 óra
A színházi előadások mellett kézműves foglalkozásokat, vásárokat, állatsimogatót is szerveznek, így a családok akár egy egész napos programot szervezhetnek a színi előadás köré.
Fotó: lovasszinhaz.morahalom.hu
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem