Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Extrém csúszdát és hullámmedencét épít a ceglédi fürdő

2016. 04. 09. 08:30
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Tótin László, a Ceglédi Termálfürdő Kft. ügyvezető igazgatója, a fürdőt érintő jelentősebb beruházásokról és fejlesztésekről a közelmúltban adott interjút a Ceglédi Városi Televíziónak.

Javul a fürdő megközelíthetősége

Tótin László elmondta, hogy várhatóan június elejére elkészül a 40-es számú főút és a fürdő közötti földút felújítása. Többek között, ez a fejlesztés is támogatja a ceglédi önkormányzat azon törekvését, hogy a fürdő körüli területeken üdülőövezet alakítson ki.

Fejlesztések a fürdő területén

Cegléd 2015 végén 500 millió forint állami támogatáshoz jutott. A kormánydöntés értelmében, ebből az összegből a termálfürdő területén is lehet fejlesztéseket végrehajtani 300 millió forint értékben. A szezon végén, szeptemberben kezdődhet el két nagyobb fejlesztés kivitelezése: első körben egy 200 négyzetméteres kültéri hullámmedence és egy Magyarországon egyedülálló extrém csúszda építése.
Kisebb fejlesztésekkel is igyekszik bővíteni szolgáltatásai körét a fürdő. A főszezonra, az ingacsúszdára fotórendszert telepítenek, ami a csúszdán lecsúszó vendégeket egyedi fotókon örökíti majd meg.

Sok színes program a szezonban

Gondolnak azokra is, akik a fürdőzés mellett nem szeretnék elmulasztani a labdarugó Európa-bajnokság mérkőzéseit és a nyári olimpia közvetítéseit. Számukra egy külön helyiséget alakítanak ki a nyári bejárat mellett. A kisebbeket animációs programok, SpongyaBob nap várja. Látványos élményt ígér a VW Bogár találkozó is. A gyógyászati részleg egészség napot is szervez. De a fürdő változatos programokkal készül gyereknapra, strandok éjszakájára, de rendeznek strand olimpiát, szépségversenyt és Saolin kungfu napot is nyáron a fürdőben.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem