Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Szépül a nyíregyházi fürdő

2018. 09. 26. 07:50
Forrás: nyiregyhaza.hu
Fürdőzés
A nyíregyházi Júlia Fürdő több mint 50 éves épületen több fejlesztést végeztek már az elmúlt években, idén pedig energetikai korszerűsítésen is átesik. Ezen kívül új burkolatot kap a termálmedence, és a szauna is komplett felújításon esik át. Az átadás azonban várhatóan csúszik.
1972-ben épült a Júlia Fürdő az évtizedek során multifunkcionális gyógyfürdővé vált, most pályázati forrásból korszerűsítik.
A munkálatok során kicserélték a nyílászárókat, medencéik új burkolatot kapnak, és a szauna komplett felújítására is sor kerül. A gyógyintézmény külseje már megkapta új színét, viszont a munkafolyamat közben több nem várt, rejtett hibát is találtak, így a nyitása valószínűleg csúszni fog. A tetőszerkezeteket korszerűsítése közben észlelték ugyanis, hogy a tetőt korábban elavult anyaggal rögzítették, így a biztonság érdekében, valamint az új trapézlemez felhelyezéséhez szakértőt kellett fogadniuk – olvasható a nyiregyhaza.hu portálon.
Dr. Podlovics Roland Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója a városi televíziónak elmondta:
„Alapvetően ez egy energetikai felújítása volt, a pályázat is ezeket tartalmazta, de nyilvánvalóan egy ilyen hosszú bezárás alatt azokat a munkálatokat is elvégzi társaságunk, amelyek a belső épületet is használhatóbbá teszik. Ilyen például a 25 méteres medence újraburkolása, de a Termálvilág járófelületei is teljesen megújulnak. A problémásan használható, emelt szintű lábmosókat süllyesztett lábmosókká alakítjuk. A belsőfestési munkálatok nemcsak az ablakcseréknél érintett részeken, hanem más felületeken is megtörténnek, és sor kerül a szauna komplett felújítására is.”

Megújul a termálmedence is

A felújítás során kicserélik a szabadtéri termálmedence burkolatát is, a főbejáratnál nagyobb biciklitárolót alakítanak ki. A munkálatokat a tervek szerint október végére fejezik be, így a nyitás várhatóan november elején lesz.
A várható újranyitásig változatlanul működik a nyugdíjas hétfő nevű program a Fürdőházban, gyógykezelések pedig az Aquarius Fürdőgyógyászaton vehetők igénybe. A reggeli úszás októberig a Parkfürdőben érhető el, ahol a tervek szerint október hónap elején kezdődik meg a sátor építése.
Nyitókép forrása: nyiregyhaza.hu/Szarka Lajos
Fürdőajánló
Júlia Fürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem