Aktuális akciók
Őszi akciókŐszi akciók Szenior és gyógykúra ajánlatokSzenior és gyógykúra ajánlatok Hétköznapi ajánlatokHétköznapi ajánlatok További ajánlatok

Egy héten át ünnepli születésnapját a hajdúszoboszlói fürdő

2017. 07. 17. 07:50
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
A több emberöltőnyi sikert, mely során a fürdő szülők, nagyszülők és unokák kikapcsolódását, gyógyulását és pihenését szolgálta és szolgálja, fergeteges születésnapi programsorozattal ünnepli az idén 90 éves Hungarospa. Érdemes csatlakozni hozzájuk!
Alapításának kilencvenedik évfordulóját ünnepli a Hungarospa Hajdúszoboszló, Európa ma már legnagyobb fürdőkomplexuma, amely 1927. július 26-án nyitotta meg a kapuit, akkor még szabadtéri strandfürdőként.  
Hajdúszoboszlót a „reumások Mekkájaként”, a „strandolók paradicsomaként” ismeri a gyógyulni vágyó bel- és külföldi közönség. A fürdő csodás termálvizére véletlenül bukkantak rá, amikor az első világháború után földgáz után kutattak és az egyik fúrás nyomán felszínre tört a 73 fokos víz, melyről később kiderült, hogy különleges összetevőinek köszönhetően „csodákra” képes. Akik fürödtek benne, azoknak sebei gyorsabban gyógyultak és enyhültek reumatikus fájdalmaik, ráadásul a fáradt testüknek is enyhülést hozott.
Egy héten át ünnepli születésnapját a hajdúszoboszlói fürdő
Hajdúszoboszló városa elhatározta, hogy fürdőt épít, ennek köszönhetően 1927. július 26-án megnyílt a "fövenyfürdő", ahogy akkoriban nevezték. A létesítmény nagyon hamar népszerűvé vált a lakosság körében, a nyolcvanas évekre pedig már nem volt olyan kontinens, ahonnan ne zarándokoltak volna hajdúsági városba. A Hungarospa Hajdúszoboszló ma már Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, melyben gyógyfürdő, strand, aquapark, uszoda és fedett élményfürdő is üzemel, és amely ugyanolyan népszerűségnek örvend a kalandokra éhes gyerekek, mint a szórakozni vágyó fiatalok, vagy a gyógyulást kereső idősebbek körében.
Egy héten át ünnepli születésnapját a hajdúszoboszlói fürdő
A Hungarospa Hajdúszoboszló júliusban egy héten át tartó, fantasztikus születésnapi programsorozattal, vendégeivel együtt ünnepli meg a 90 évnyi töretlen sikert.  Az egyhetes rendezvénysorozat július 22-től 30-ig tart, koncertek, táncelőadások, játékok várják az idelátogató fürdőzőket, akik a születésnapi hét első napján a szépségkirálynő jelöltekkel találkozhatnak, a további programok során pedig többek között a Honeybeast, Feke Pál, Kocsis Tibor és Rácz Gergő szórakoztatják a közönséget.
Egy héten át ünnepli születésnapját a hajdúszoboszlói fürdő
A július 22-i, születésnapi hetet indító szombati program gyönyörű hölgyek versengésével indul, a Hajdúság Szépe és a Miss Alpok Adria szépségverseny Hajdú-Bihar megyei döntősei mutatják meg magukat a színpadon. Míg a lányok egymással versengenek, a közönség Feke Pál musicalszínész koncertjét élvezheti a Mediterrán medence Hajó színpada mellett. A születésnap estéjére a Honeybeast koncertje teszi fel a koronát, Tarján Zsófi és csapata este kilenc órától várja az ünneplőket, akik az évforduló tiszteletére retro jegyárért, mindössze 990 forintért vehetnek részt az esti programon.
Egy héten át ünnepli születésnapját a hajdúszoboszlói fürdő
Július 23-tól tovább folytatódnak a születésnapi rendezvények, egészen július 30-ig.Találkozhatnak majd brazil szamba táncosokkal, cirkuszi forgataggal, néptáncosokkal és karneváli felvonulókkal, de az ünnepi hét keretében a Hungarospa Hajdúszoboszló területén koncertet ad Rácz Gergő és Kocsis Tibor is.
Egy héten át ünnepli születésnapját a hajdúszoboszlói fürdő
Az ünneplés nem ünneplés ajándék nélkül, a fürdő számtalan nyereményt is kisorsol a programsorozat hetén a vendégek között. Ünnepeljék együtt a 90. születésnapot a Hungarospa Hajdúszoboszlóval!