Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Téli fürdőzés: ahol a hidegben is meleg van

2014. 11. 22. 08:17
Szerző: Werkner Anita  Forrás: termalfurdo.hu
Útitárs
Hazánkban lépten nyomon gyógyfürdőkbe botlunk, melyek jelentős része szerencsére a téli időszakban is lehetőséget biztosít a forró kikapcsolódásra. A négy évszakos fürdőket szemléző soroztatunk második részében folytatjuk a dél-alföldi fedett létesítmények bemutatását.
A kiskunmajsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő 72 fokos nátriumhidrogén-karbonátos termálvize az 1960-as években tört felszínre, de hasznosítása csak 1984-ben kezdődött meg. A belső térben egy 36 és egy 38 fokos gyógymedence, valamint egy 25 méteres feszített víztükrű gyógyúszómedence, finn szauna, aroma szauna, gőzfürdő és hidegvizes mártózómedence található. A szabadban egész évben igénybe vehető gyógymedence várja a pihenni és gyógyulni vágyókat.
A Kecskeméti Fürdő összesen tizenhét medencével és 2683 négyzetméternyi vízfelülettel - ezen belül hullámfürdővel, baba-mama-, termál-, gyógy-, ugró-, gyermek-, szabadtéri, watsu és masszás medencével, sodrófolyosóval, vízeséssel, valamint barlangmedencével - várja a fürdőzőket. Az itt található Hírös Gyógyvíz kiválóan alkalmas kopásos jellegű ízületi és gerincbetegségek, izomfájdalmak, idült ideggyulladások, Bechterew betegség, sokízületi gyulladás, idült nőgyógyászati gyulladások, balesetek, sérülések, ortopédiai műtétek utókezelésére. A gyógyvíz mellett gőzfürdő, bio-, infra- és finn szauna, pezsgőfürdő, aroma kabin, Himalája só szoba, jégkamra és tepidárium segíti a kikapcsolódást.
Téli fürdőzés: ahol a hidegben is meleg van
Kecskeméti Fürdő

Ez a víz a környéken egyedállónak számít

A Kiskunfélegyházi Strand és Uszoda gyógyvíze - az 1560 méter mélyről feltörő alkáli-hidrogénkarbonátos termálvíz - a környéken egyedülálló gyógyító hatású. Jelentős metakovasav tartalma miatt mozgásszervi panaszok, gerincbántalmak, reumás megbetegedések kezelésére javallott. A téli időszakban a fűtött csarnokban egy négypályás, 25 méteres úszómedencében, valamint két melegvizes medencében, finn szaunában és gőzfürdőben lehet ejtőzni.
A Kiskunhalasi Gyógyfürdő vizét, a 48 fokos halasi vizet a nyolcvanas években nyilvánították hivatalosan is gyógyvízzé. Az alkálihidrogén-karbonátos, fluoridos és jódos hévíz összetételénél fogva reumatológiai megbetegedések kezelésére, nőgyógyászati panaszok enyhítésére, baleseti sérülések utókezelésére, műtétek utáni rehabilitációra, mozgásszervi betegségek, ideggyógyászati megbetegedések, és perifériás keringési betegségek gyógyítására alkalmas. A fürdőben fedett és nyitott termál-, illetve úszómedencék és szauna várja a kikapcsolódni vágyókat.

Kiváló gyógyvíz és tíz kabinos szaunapark Orosházán

Az Orosháza - Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdőben egész évben nyitva tartó kültéri és fedett gyógymedence hoz felüdülést. A gyopárosi gyógyvíz, amely az alkáli hidrogén-karbonátos gyógyvizek csoportjába tartozik és magas metakovasav tartalommal bír, - a teljesség igénye nélkül - segít porckorongkopás, porckorongsérv, a gerinc kopása és egyéb ízületi kopások, ideg- és ízületi gyulladások, valamint a csontritkulás okozta panaszok esetén is, de alkalmas a legkülönbözőbb sérülések utókezelésére és műtétek utáni rehabilitációra is. Segítséget nyújt az idült nőgyógyászati és urológiai gyulladások megszüntetéséhez, és a meddőség bizonyos formáinak orvoslására is alkalmazható. Az agyi érbetegségek nyomán kialakult izomgörcsök enyhítését, megszüntetését célzó kezelések során is bevált módszer. A vízgőzt belélegezve légúti betegségeken segíthet, bőrünkkel érintkezve pedig a legkülönbözőbb bőrbetegségek, így az ekcéma, a lichen vagy a pikkelysömör okozta bőrgyulladás kezelésének támogatására is kitűnően alkalmas.
Téli fürdőzés: ahol a hidegben is meleg van
Orosháza - Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdőben
A fürdő mellett egy tíz kabinos felújított szaunapark segíti a teljes ellazulást. Két száraz finn szauna, aromakabin, fényterápiás bioszauna, danárium, gőzkabinok, valamint infrakabin elégíti ki szaunabarátok igényeit.

A Dél-Alföld legszebb rózsája

Tótkomlós szívében helyezkedik el "a Dél-Alföld legszebb rózsája", a Rózsa Fürdő, a város egyik legfontosabb vonzereje. A fürdő vizét a 46 fokos nátrium-magnézium-kálcium-hidrogénkarbonátos gyógyvíz adja, amely jelentősebb mennyiségben tartalmaz metakovasavat is. A gyógyvíz elsősorban a különböző reumatikus és mozgásszervi betegségek, elváltozások kezelésére alkalmas. A fürdő fedett egységében található egy 25 méteres feszített víztükrű úszómedence, egy szauna, egy gőzfürdő, egy merülő- és egy termálmedence. A fürdő különlegessége az aromabarlang, melyben a gyógyvíz a különböző illóolajokkal közösen fejti ki gyógyító-megelőző hatását.

A térd és a váll legjobb barátja a mórahalmi víz

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben a téli hónapokban tizenhat medencét (14 fedett és kettő szabadtéri) lehet igénybe venni. Az országosan is egyedülálló szaunaparkban pedig tizenegy szauna és relax medencetér segíti a teljes kikapcsolódást. Az ásványi anyagokban gazdag, jódos jellegű víz 1999-ben kapta meg hivatalosan a gyógyvíz minősítést, a fürdő kifejezetten jó hatással van a térd- és vállízületi megbetegedésekre, nem véletlenül nevezik a térség "térd és váll-centrumának".
Téli fürdőzés: ahol a hidegben is meleg van
Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő
A földszinti szaunavilágban gőzkabin, finn-, aromaterápiás- és infra szaunák, termálvizes relax medence, kneipp medence, csobbanó medence, valamint jégkása kút várja a szaunázás rajongóit. A galéria részen pedig egy naturista szaunablokk is található pezsgőmedencével, trópusi élményzuhannyal, infra- és bio szaunával, valamint egy udvari orosz szaunával.

"Török török hátán"

A Szentesi Termál Gyógyfürdő és Nappali Kórház vize alkáli-hidrogénkarbonátos, fluoridos melegvíz, amely ízületi, mozgásszervi és krónikus nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmas. A fürdő nyitott gyógymedencéje télen fedett, a belső "török" kupola alatt pedig öt különböző hőmérsékletű medence működik.
A tiszakécskei Tisza-parti Termálfürdőben 54 fokon feltörő nátrium-hidrogénkarbonátos, jelentős metakovasavat és fluoridot tartalmazó hévíz segíti a gyógyulást. Elsősorban reumatikus, ízületi, mozgásszervi megbetegedésekre, műtétek utáni rehabilitációkra, nőgyógyászati problémák kezelésére alkalmas. Télen fedett uszoda és gyógymedence várja a látogatókat.
Téli fürdőzés: ahol a hidegben is meleg van
Tisza-parti Termálfürdő
A hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda 2200 méter mélyről érkező 76 fokos vize alapozta meg a helyi fürdőhagyományokat. Az alacsony keménységű, alkáli-hidrogénkarbonátokban gazdag víz a reumatológiai panaszokat enyhíti.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Sárvári akciós ajánlatok

Merítsen erőt a természetből, a tavasz kirobbanó frissességéből Sárváron, ahol testközelben tapasztalhatja meg a természet energiáit. Az Ensana Thermal Sárvár ajánlatait most 15%-os SZÉP kártya kedvezménnyel foglalhatja le.Megnézem