Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Arborétumok, ahol a legszebb az őszi levélhullás

2021. 10. 25. 09:00
Forrás: termalfurdo.hu
Útitárs
Az arborétumok változatosabb növényvilággal rendelkeznek, mint az erdők, így nem kell nagy távolságot bebarangolnunk, hogy igazi őszi színpompában gyönyörködhessünk. Összegyűjtöttünk néhányat olyat, amelynek a közelében fürdőzhetünk is. Két olyan város is van, ahol fürdőt és arborétumot is találunk.

Alcsúti Arborétum

Az Alcsúti Arborétum Magyarország legeredetibb angolparkja, 1820-as telepítése József nádor nevéhez fűződik. A területen valamikor főúri vár magasodott, melyből mára egy romantikus rom és a kastélypark maradt. Ma több mint 40 hektáros, növényritkaságok egész sorát rejtő arborétumnak ad helyet, s a természet után vágyakozóknak nyújt kellemes kikapcsolódást. Magyarország legidősebb, 170 éves libanoni cédrusa mellett 540 fajból álló növénygyűjteményben gyönyörködhetünk, emellett a madárrezervátum több ritka madárfajnak is otthont ad. A fővárosból is könnyen megközelíthető, október 1 - február 28-ig csütörtöktől vasárnapig 10:00-16:00-ig várja az érdeklődőket. Ha maradnánk éjszakára, itt találunk a településen szállást. Északi irányba indulva a Tatabányai Gyémánt Fürdőben csobbanhatunk, délre utazva a székesfehérvári Árpád Fürdőt válasszuk.
Arborétumok, ahol a legszebb az őszi levélhullás
Alcsúti Arborétum - Kép forrása

Zirci Arborétum

A ciszterci apátság műemléki környezetében angolkert stílusban létesült park hazánk legmagasabb fekvésű fás gyűjteménye, 400 méter tengerszint feletti magasságban. 1951 óta országos jelentőségű védett természeti terület. Minden évszakban pompás látványt, kellemes felüdülést nyújt. Az arborétumot a Cuha-patak szeli át, a bejáratnál egy kis tavat táplálva. Az itt úszkáló vadkacsákon kívül még sokféle madár röptét és hangját figyelhetjük meg az ösvényeken sétálva. Védett a növénykert kétéltű és denevérfaunája is, a mókusokon kívül időnként őzek is megjelennek. Keddtől-vasárnapig 9-17 óráig tart nyitva, hétfő szünnap. Zirci szállásokért kattintsunk: ide. A közelben 2 fürdő közül dönthetünk, merre induljunk lazítani, az ajkai Kristályfürdőbe, és a Várkertfürdő Pápai Gyógy- és Termálfürdőbe.
Arborétumok, ahol a legszebb az őszi levélhullás
Zirci Arbrétum - Kép forrása

Folly Arborétum

Szívjuk magunkba a százéves cédrusok nyugalmát, ámuljunk a varázslatos balatoni panorámán a badacsonyörsi Folly Arborétumban. A kilátóból fenséges panoráma tárul fel a sziget- vagy “tanúhegyekre”. A világ mind a 25 ciprus faja és három változata helyet talált az arborétumban, a legérdekesebb és legjellemzőbb fák megismerését pedig művészi képekkel illusztrált táblák segítik. Mintegy 400 fenyőféle és 200 lombos fa és cserje tekinthető meg minden nap 10 órától, hétfőtől csütörtökig, 17 óráig, péntek-szombat 18 óráig, vasárnap 19 óráig. Ma a Nemzeti Park védelme alatt álló terület a balatoni őszi kirándulások, baráti összejövetelek kedvelt programpontja lehet, érdemes több éjszakát is eltölteni itt, és ellátogatni Hévízre.
Arborétumok, ahol a legszebb az őszi levélhullás
Folly Arborétum - Kép forrása

Vácrátóti Arborétum

A több mint 180 éves műemlék- és természetvédelem alatt álló romantikus tájképi vácrátóti kert hazánk legfajgazdagabb tudományos élőnövény gyűjteménye. Minden évszakban lebilincselő látványt nyújt 27 hektáron. 62 madárfajnak, 22 halfajnak, és 73 szárazföldi, vízi puhatestűnek ad otthont az arborétum. Az angolpark stílusban tervezett főúri kastélykertben 13 ezer növényfajt tartanak számon. Ebből másfél hektáron 3000 virágos növényfajt. A kor stílusának megfelelő kert, tagolt tórendszerrel, vízeséssel, tágas tisztásokkal, barlangokkal, különleges színű és formájú fákkal és a múltba tekintő épületekkel, amelyek közül a vízimalom, a várrom és a sziklaalagút a legkedvesebb elemek. Áprilistól október végéig 08:00-18:00 óráig tart nyitva, novembertől március közepéig zárva tart az arborétum. Ha maradnánk a közelben, és végigjárnánk a környéket, itt találunk szállást, a közelben lévő Gödi Termálfürdő nyitott medencéit pedig télen is használhatjuk.
Arborétumok, ahol a legszebb az őszi levélhullás
Vácrátóti Arborétum - Kép forrása

Tiszakürti Arborétum

Tiszakürtön elsőként egy gróf építtetett vadászkastélyt, majd családjával ezt választotta otthonának. A kert alapjául a református egyháztól megvásárolt erdős-mocsaras terület szolgált, ami külföldi fajok telepítésére is alkalmas volt. A lehetőséget kihasználva nemcsak az országban megtalálható, hanem Európa más területeiről származó növényeket is telepítettek. Ez adta az alapját a főúri kertnek, amelyet később arborétummá emeltek, ahol októberben gyönyörű látványt nyújt a színes lombszíneződés. Jelenlegi területe 60 ha, növényfajainak a száma meghaladja az 1000 fajtát. 14 m magas kilátójából meseszép panoráma tárul számunk elé. Októberben 17:00-ig, novemberben 16:00-ig tart nyitva, decemberben, januárban, februárban szabadon látogatható.. Maradjunk egy éjszakára és kiránduljunk, vagy gyógyuljunk a közeli termálfürdőkben, a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központban, vagy a tiszakécskei Kerekdombi Termálfürdőben.
Arborétumok, ahol a legszebb az őszi levélhullás
Tiszakürti Arborétum - Kép forrása

Kámoni Arborétum

Az egykor önálló faluként létező Kámon ma már Szombathely része, 1860 óta egy csodálatos arborétumot kezdtek itt kialakítani. Területe 27 hektár, melyen mintegy 3200 fa- és cserjefaj található meg. A parkban a jegenyefenyők mellett a gyantáscédrus, a kínai, a mocsárciprus hatalmas példányai láthatók, rózsakertjében több mint félezer fajtát számláló rózsagyűjtemény látható, valamint kaktuszgyűjteménye is az egyik legnagyobb Magyarországon. Október 1 - április 15. 09.00 - sötétedésig vár mindenkit. Ha megszállnánk a városban, itt találunk szállás lehetőségeket, és ha belejöttünk az aktív kikapcsolódásba, másnap ússzunk néhány hosszt a Szombathelyi Fedett Uszodában.
Arborétumok, ahol a legszebb az őszi levélhullás
Kámoni Arborétum - Kép: Szörényi Miklós

Sárvári Arborétum

Magyarország egyik legidősebb gyűjteménye Vas megye arborétumai közül a legelső írásos emlékek Sárváron fedezhetők fel. A mai arborétum elődjét 1546-ban alapították, gyümölcsös és zöldségeskertként. Kiváló program itt kirándulni. Az több száz éves növények között sétálni, a fák lombjai alatt megpihenni és egy padra leülve relaxálni felemelő érzés. Az arborétum talán legnagyobb értékét minden bizonnyal ezek az évszázados példányokban képezik A tájképet a legidősebb, mintegy 200 éves platánok, fekete fenyők, tiszafák, japán akácok uralják. Mindenképp érdemes több napra maradni a városban, és a gyógyvizéről híres Sárvári Gyógy- és Wellness Fürdőbe ellátogatni.
Arborétumok, ahol a legszebb az őszi levélhullás
Sárvári Arborétum - Kép forrása

Szarvasi Arborétum

Szarvas egyik legnépszerűbb látnivalója a Szarvasi arborétum, közismertebb nevén Pepi-kert a Hármas-Körös egyik holtága mentén alakult ki. Története egy olasz származású családhoz fűződik, akik elkezdték fásítani az Anna-ligetet. A Hegyi mamutfenyő, a Kék pávák, vagy a Tündöklő kövek mellett számos érdekességet találunk itt, akár a Titkok kertjét is felfedezhetjük. Az arborétum területén található a Mini Magyarország makettpark, amelyben Magyarország épített öröksége, nevezetes épületeinek, vasútjainak, hajóinak kicsinyített mása látható. Ha szeretnénk megmártózni a Szarvason, a városi gyógyfürdőben, érdemes még időben lefoglalnunk egy jó szállást.
Arborétumok, ahol a legszebb az őszi levélhullás
Szarvasi Arborétum - Kép forrása

 

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...


Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem