Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Hatalmas vízfelület, 15 új medence: kezdődik a strandépítés Debrecenben

2018. 09. 14. 14:14
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
A bontással már végeztek, a terep rendezett, szeptember végén elkezdődik a nagyerdei strand kivitelezése. A hatalmas komplexumban a régi strandénál több mint 2000 négyzetméterrel nagyobb vízfelület és 15 új medence várja majd a fürdőzőket. A nyitás 2020 tavaszán várható.
A Modern Városok Program és az Új Főnix Terv részeként 8 és fél milliárd forintból épülhet meg az új Nagyerdei strand – jelentette be Papp László polgármester pénteki sajtótájékoztatóján, amit Fazekas Lajossal, a Debreceni Gyógyfürdő Kft. igazgatójával tartott – számolt be róla a dehir.hu.
A közbeszerzés nyertese a debreceni Hunép Universal Zrt. lett. A Hunép ajánlati ára meghaladta az állam által a Modern Városok Programban biztosított 6 milliárd forintot, az önkormányzatnak 2 milliárd 500 millió forint pluszforrást kellett előteremtenie. A konstrukcióról Papp László beszélt a pénteken tartott sajtótájékoztatón, ahol a strand látványterveit is bemutatta.

Nagy az igény a strandra

A nagyerdei strand hosszú ideig retró állapotban volt, sok emlék fűződött hozzá, de eljárt fölötte az idő – fejtette ki az építkezés szükségességét a polgármester, és hozzátette: egy olyan vízi élményparkot akartak létrehozni, amely különleges élményeket adhat az oda látogatóknak és más, mint a környék fürdői. Az építkezés során a zöld környezet megóvása is kiemelt figyelmet fordítanak.
Hatalmas vízfelület, 15 új medence: kezdődik a strandépítés Debrecenben

Több mint 2000 négyzetméterrel nagyobb vízfelület

A polgármester kiemelte, hogy míg a korábbi fürdő vízfelülete 3600 négyzetméter volt, az új komplexumban már 5700 négyzetméter vízfelület várja a vendégeket. Összesen 15 medencét építenek, amelyek minden korosztály igényeit lefedik majd: lesz gyógy-, sport- és gyermekmedence, és lassú folyó sodrásában is lehet majd relaxálni.

Megújul a fürdő környezete is

Papp László a látványterveken szemléltetve elmondta, fontosnak tartották, hogy már a fürdő megközelítése is más élményt nyújtson, így a nagyerdei strand főbejárata átkerül a Pallagi úti oldalra, ahol egy új sétányról lehet majd belépni a fürdőbe. Itt kap majd helyet strand egyik dísze, a Zsolnay gyárban készült „kacsás” szökőkút is. Az újonnan kialakított sétányon cukrászdák, éttermek, kávézók épülnek, és a tervek szerint egy fedett gyermekfoglalkoztató is lesz ezen a soron.

A 3D-s animációt a Médiacentrum Debrecen stábja készítette (forrás:dehir.hu)
A tájékoztatón Fazekas Lajos, a Debreceni Gyógyfürdő Kft. igazgatója elmondta, nagy várakozással tekintenek a nyitásra és igyekeznek a lehető legjobban felkészülni:
- A strandfürdő Magyarország első természetvédelmi területén található. Egy nagyon behatárolt, szűk területen, ahol nagyon komoly feltételek voltak arra, hogy melyek azok a területek, és mekkora az a terület, amit be lehet építeni és mekkora zöldfelületet kell biztosítanunk az itt strandolóknak – nyilatkozta Fazekas Lajos.
Hatalmas vízfelület, 15 új medence: kezdődik a strandépítés Debrecenben

Egy belépőjeggyel valamennyi szolgáltatás elérhető lesz

Az igazgató a fürdő várható belépődíjáról úgy nyilatkozott, hogy „nem lesz drágább, mint bármelyik magyarországi nagy strandfürdő”. Egy belépőjeggyel az összes vizes szolgáltatást igénybe vehetik majd a vendégek, és nem kell külön fizetni például a csúszda vagy a hullámmedence használatért sem.
A kivitelezésre 12 hónap áll rendelkezésre. A strand várhatóan 2019 őszére készül el, a nyitásra 2020 tavaszán kerülhet sor.
Látványtervek és a 3D-s animáció forrása: dehir.hu. A 3D-s animációt a Médiacentrum Debrecen stábja készítette.

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...


Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem