Várják az ötleteket: megújul az elavult strand
Építészeti ötletpályázatot írtak ki az Aquaticum strandfürdő teljes körű felújítására. A pályázat alapján nagyjából már körvonalazódik, hogy milyen lehet az átépítés után az 1932-ben megnyitott strandfürdő.
Az elmúlt időszakban a debreceni Aquaticum termálfürdő és a szálloda is jelentős fejlesztésen esett át, azonban a strandfürdőre is ráfér már a felújítás – írja a Termál Online. Tavaly ősszel a fürdő igazgatója panaszkodott a fürdő műszaki állapotára, mint mondta, lassan emiatt kezdenek elszokni a vendégek a nagyerdei strandfürdőből, ami szinte teljes újjáépítést igényelne, ez viszont nem olcsó mulatság.
Most úgy tűnik, hogy elindult valami a fürdő felújítása kapcsán, ugyanis építészeti ötletpályázatot írtak ki az Aquaticum strandfürdő fejlesztésére.
A tervpályázati dokumentációból nagyjából körvonalazódik, hogy milyen elképzelések vannak a strandfürdő jövőjével kapcsolatban. A felújítás/átépítés valóban nem filléres tétel, a kiírás szerint ugyanis 2,5 milliárd forintos beruházással lehet tervezni, amitől plusz-mínusz 20 százalékkal el is lehet térni.
A kiírásban is szerepel, hogy a strandfürdő jelenleg mind építészetileg, mind fürdőtechnológiai szempontból elavult. Különösen az európai színvonalú szállodával, termálfürdővel és gyógyászati központtal szemben mutat nagy kontrasztot a strand állapota. Mint írják: „emiatt az 1932-ben megnyitott Nagyerdei Strandfürdő fejlesztése elkerülhetetlenné vált.”
Látnivalók a közelben
Nagyerdei VíztoronyBényi Galéria
Verestemplom
Szabó Magda Emlékház
Pusztai Állatpark - Hortobágy
Debreceni megyeháza
Hotel Aranybika
Kerekerdő Élménypark
MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Déri Múzeum
Debreceni Református Nagytemplom
Debreceni Református Kollégium Múzeuma
Zsuzsi erdei kisvasút
Bánki pihenőcentrum Tájház és Arborétum
Hókuszpókusz Kalandpark - Nyíradony
Szent Anna Székesegyház és Főplébánia
Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum
Debreceni Nagyerdő
Debreceni Városháza
Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje
Kis Padlizsán - Vegánkonyha
Pásti utcai orthodox zsinagóga
Agóra Tudományos Élményközpont




