Tegye teljessé az őszt Gyulán
Ahogy véget ér a nyári vakáció, kíméletlenül hajtva magunk alatt a mókuskereket hajlamosak vagyunk arra, hogy elfeledkezzünk a pihenésről, pedig attól, hogy nem tombol a kánikula, még szükségünk van egy kis lazításra.
Ahogy Albert Camus írta: „Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.” Használja ki a jó időt és csodálja teljes pompájában a kora őszi időszak virágait Gyulán!

Akár családdal, akár csak párjával kettesben indul útnak, Gyula garantáltan jó választás: a város rengeteg kulturális programot, romantikus sétát kínál, a Várfürdőben a pihenni és szórakozni vágyók egyaránt megtalálják a számításukat, a környékbeli erdők, a Kőrösök vidéke pedig csodás természeti környezettel várja a kirándulókat. Irány tehát Gyula, ahol a nyár búcsúztatására és az ősz üdvözlésére csodás lehetőséget kínál a Wellness Hotel Gyula**** Superior.

A családbarát gyulai szállás a nemzetközi hírű Gyulai Várfürdő szomszédságában, a bejáratától 10 méterre, gyönyörű környezetben található. A Wellness Hotel Gyula**** Superior a történelmi fürdőváros első négycsillagos családbarát wellness szállodája. A Wellness Hotel Gyula**** Superior a csodás, magas színvonalú szállás ajánlatok és a minőségi ellátás mellett a szolgáltatások bőséges tárházát kínálja, család- gyermek- és bababarát, valamint a wellness-szolgáltatások körének széles spektrumát nyújtja az idelátogató vendégeknek.

A szemet is gyönyörködtető wellness oázisban élmény-, gyermek- és pezsgőmedence, a szaunaszigeten finn szauna, infrakabin, gőzkabin és merülőmedence is várja a lazulni vágyókat. Az élményt masszázsok, szépészeti kezelések és fitnesz használatával tehetjük teljessé. A hotel a gyerekre is gondol, a legkisebbek egyetlen percig sem unatkoznak majd a Csigakert játszóházban, ahol labirintus, ugráló vár, csúszda, szivacs sarok és labdatenger várja őket.
Érdemes kihasználni az indiánnyár utolsó napsugarait, a Wellness Hotel Gyula**** Superior ajánlatában most félpanziós ellátás áráért teljes panziót biztosít, hiszen a reggeli és a Farkas Géza szakácsmester által összeállított büfévacsora mellé ízletes wellness ebédet kínál. A vendégek számára a wellness, a szauna és a fitnesz részleg használata ingyenes, a gyerekek pedig szabadon hancúrozhatnak a hotel játszóházában. A csomag része továbbá a VISIT GYULA CARD biztosítása, a vezeték nélküli internet, szobaszéf és fürdőköntös is a vendégek rendelkezésére áll, visszatérő vendégek számára pedig törzskedvezményt biztosítanak.
Használja ki a lehetőséget, szálljon ki pár napra a mókuskerékből és élvezze a nyár nap utolsó és az ősz első sugarait Gyulán! A város gyönyörű sétálóutcája, a kalandokat ígérő Gyulai Vár, a nemzetközi hírű Várfürdő és a kicsik és nagyon számára is kikapcsolódást ígérő a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont ősszel is csodás élményt kínál. Ne feledje, pihenésre ilyenkor is szükség van, keresve sem találna jobb helyet a Wellness Hotel Gyula**** Superiornál.
Látnivalók a közelben
Gyulavári KastélyBay Zoltán Emlékkiállítás
Boltmúzeum a süvegcukorhoz
KöröspArt Galéria
Gyulai Kolbász Múzeum
Világóra - Gyula
Almásy-kastély
Gyulai vár
Steigervald Lovastanya és Tanyamúzeum
Román Ortodox Püspökség Múzeuma
Ferences rendi romkert
Szentháromság kápolna
Százéves cukrászda
Erkel Ferenc Emlékház
Mogyoróssy János Városi Könyvtár
Ladics Ház
Nádi Boldogasszony Plébánia
Rádiómúzeum és rádiótörténeti kiállítás
Csigakert
Kálvária Apsziskápolna
Táj-, víz- és fürdőtörténeti bemutatóház
Kapus-híd
1848-49-es honvédtiszti emlékhely
Kohán Képtár
Gyulai Népművészeti Emlékszoba
Német Nemzetiségi Gyűjtemény



