Quantcast

Aktuális akciók
Utalványt a karácsonyfa alá!Utalványt a karácsonyfa alá! Év végi ajánlatokÉv végi ajánlatok

Gyulai Nyár: csaknem hatvan program két hónapon keresztül

2017. 06. 29. 20:29
Forrás: Turizmus.com
Útitárs
Népzene, jazz, metál, játszóházak, kiállítások. Igen színes a program-paletta a Gyulai Nyár rendezvényein. Tíz műfajban mintegy hatvan programmal, két hónapon keresztül várják az érdeklődőket a békési fürdővárosban.
Hétfő esténként a világóránál zenei estek lesznek, a népzenétől a jazzig. Szerdánként a Harruckern téren táncesteket tartanak, csütörtökönként a Ladics-ház udvarán lesznek irodalmi, a képzőművészeti, valamint fotós programok – ismertette a programokat Katona Katalin, az Erkel Ferenc Nonprofit kft. ügyvezető igazgatója a rendezvény sajtótájékoztatóján.
A vár melletti rondella teraszán tematikus koncerteket rendeznek, július 20-án este például első alkalommal rendezik meg a Gyulai Metál Fesztivált. Szombatonként családi programokra készülnek, lesznek játszó- és alkotóházak, valamint bábelőadások a gyerekeknek.
Katona Katalin hozzátette: a Ladics-háznál tartott programok és a katolikus templomban szervezett komolyzenei koncertek kivételével valamennyi rendezvény ingyenesen látogatható lesz.
A kiállítóhelyek is készülnek a Gyulai Nyárra, azok nyitva tartását a turisták igényeihez igazítják, így hétfőnként is látogathatóak lesznek a múzeumok.
Az Almásy-kastély ritkán megtekinthető Török tornyába időszaki kiállítást szerveznek a Grál és őrzői címmel, valamint folytatódik a tavaly nyáron elkezdett Kávéházi csevej elnevezésű programsorozat is a kastély kávézójában, mások mellett Oszvald Marikával, Alföldi Róberttel és Fekete Ernővel szerveznek beszélgetést.
Fürdőajánló
Gyulai Várfürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?

A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem