Megújul a gyulai Almásy kastély
A több mint kétmilliárd forintos támogatással megvalósuló beruházás a tervek szerint ősszel készül el.
A kastélyfelújítási projekt még 2012-ben Gyula Város Önkormányzata a "Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban - A gyulai Almásy-kastély évszázadai" címmel nyerte el a több mint kétmilliárd forintos támogatást. A kastély leendő komplex hasznosítása három fő pilléren nyugszik: múzeumi/látogatóközponti fejlesztés, közösségi terek kialakítása (kulturális rendezvénytér), kastélypark revitalizációja - olvasható a kastély weboldalán.
A kastély turisztikai vonzerővé fejlesztésének egyik fő eleme az okostelefonos/visualguide-os vezetés, mely segítségével az épület egyes pontjain elhelyezett számoknál - pl. az ebédlőben, az egykori konyhában, a vasalószobában, az egykori szalonban stb. - számos odaillő adekvát információt, hiteles történetet, anekdotát és legendát követhetünk nyomon. A kiemelt terekben enteriőr-rekonstrukció valósul meg, és a tervek szerint a kastély története időszalagon, multitouch wall-on kerül bemutatásra.
A régészeti és falkutatások során feltárt konyha, valamint egyéb érdekességek bemutatása Időszakos kiállítótermek - egyben multifunkcionális kulturális rendezvényi terek is lesznek, mely lehetőséget ad vándorkiállítások fogadására is. Helyet kap az épületben egy turisztikai információs pont, gyermekmegőrző, játszóház és múzeumpedagógiai műhely is. A kiállítóterekben és egyéb turisztikai hasznosításra kerülő helyiségekben modern technikai berendezések segítik majd a vendégeket a látottak élménnyé alakításában.
A helyi kézműves termékek bemutatkozására a kastély cukrászdájában, kávézójában valamint az ajándékboltban lesz lehetőség. A kastély kertje a látogatók és a gyulai lakosok számára ideális pihenőhely lesz, az ingyenes wifi elérhetőséggel az élmények rögtön megoszthatóak lesznek.
2014. februárjában az ünnepélyes szerződés aláírást követően a terület átadásával megkezdődtek a kastély kivitelezési munkálatai, melyek még folyamatban vannak. A belső terekben, a munkaterület átadással egy időben restaurátor szakemberek dolgoznak a teljes felület aprólékos tisztításán és rögzítésnt, hogy a történelmileg értékes festéseket megóvják, illetve részben bemutathatóvá tegyék.
Látnivalók a közelben
Román Ortodox Püspökség MúzeumaVilágóra - Gyula
Mogyoróssy János Városi Könyvtár
Kálvária Apsziskápolna
Gyulavári Kastély
Gyulai Népművészeti Emlékszoba
Kohán Képtár
Táj-, víz- és fürdőtörténeti bemutatóház
Boltmúzeum a süvegcukorhoz
Kapus-híd
Bay Zoltán Emlékkiállítás
KöröspArt Galéria
Csigakert
Szentháromság kápolna
Ferences rendi romkert
Nádi Boldogasszony Plébánia
Rádiómúzeum és rádiótörténeti kiállítás
Gyulai vár
Német Nemzetiségi Gyűjtemény
Gyulai Kolbász Múzeum
Ladics Ház
Almásy-kastély
1848-49-es honvédtiszti emlékhely
Százéves cukrászda
Steigervald Lovastanya és Tanyamúzeum
Erkel Ferenc Emlékház




