Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Újabb csúszás, tavaszra nyithat ki az esztergomi fürdő

2016. 01. 13. 19:24
Forrás: Termál Online
Fürdőzés
Márciusban nyithat ki újra az Aquasziget Élményfürdő. Esztergomnak 150 millió forintjába kerül a fürdő karbantartása és további 950 millió forintot kell kifizetniük egy elvesztett per miatt – írja a Termál Online.
Jelen állás szerint tavaszra kinyit az esztergomi Aquasziget Élményfürdő; korábban még tavaly karácsonyi nyitásról volt szó. A fürdő a nyár vége óta tart zárva, amit felújítási munkálatokkal indokolnak. Az esztergomi önkormányzat még tavasszal tárgyalt a fürdővel kapcsolatos feladatokról. A testületi ülés jegyzőkönyvéből az derült ki, hogy a 150 millió forintba kerülő munkálatokat nem a szolgáltatások bővítése, hanem a tízéves működés után feltétlenül szükségessé vált karbantartások teszik indokolttá.
Ahogy a fürdő Facebook oldalának a bejegyzéseiből kiderül, a tervezettnél jobban elhúzódtak ezek a munkálatok. Szeptemberben még november elsejét írtak, majd októberben ezt már december 24-re módosították, december elején pedig újabb két hónappal megtoldották.
Elképzelhető, hogy a fürdő szomszédságában felépült hotel nyitását szeretnék megvárni. A szálloda a korábbi tervek szerint már tavaly megnyitott volna, de végül ez átcsúszott 2016-ra. A szálloda fontos mérföldkő lehetne az Aquasziget életében, hiszen egy állandó, tervezhető vendégforgalmat jelentene a fürdő számára a nyári szezonon kívüli időszakban is.

950 milliót fizethet Esztergom a fürdő miatt

Mindezektől függetlenül úgy tűnik, hogy Esztergomnak újra a zsebébe kell nyúlni a fürdő miatt. Az Átlátszó.hu számolt be arról a szövevényes ügyről, ami miatt idén 950 millió forintot kell kifizetnie az önkormányzatnak. Egy olyan perről van szó, amit még a létesítmény építésében közreműködő egyik vállalkozó indított. Esztergom ugyan csak első fokon vesztette el a pert, viszont a megbízott ügyvédi iroda egy napot késett a fellebbezés benyújtásával, ezért a határozat jogerőre emelkedett.
Az ügyvéd fellebbezett a Győri Ítélőtáblánál, de elutasították a kérelmét, majd így tett tavaly év végén az Alkotmánybíróság is. A városnak ezért novemberig havi részletekben kell kifizetnie a 950 millió forintot.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Exluzív előnyári ajánlattal vár a Gotthard Therme Hotel & Conference****!

Szökjön el a nyári nyüzsgés előtt pár napra és foglalja le pihenését május 1. és június 23. közötti időszakra most akár 10+10% kedvezménnyel! Az 1.500 nm vízfelülettel rendelkező, pálmafákkal tarkított mediterrán termálfürdő, a korlátlan soft drink italcsomaggal kiegészített félpanziós ellátás és a hármashatár megannyi élményt, izgalmat tartogat. Foglaljon 20% kedvezménnyel még ma! Megnézem