Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

A fürdők elkezdték megnyitni a gyógyvizes és a zárt téri medencéiket

2020. 06. 18. 10:56
Forrás: termalfurdo.hu
Hírfürdő
A veszélyhelyzet végével a fürdőkre vonatkozó korlátozó intézkedések is hatályukat veszítették, sok fürdőben már be is jelentették a fedett- és a gyógyvizes medencék megnyitását. Az élményelemek és szaunák is használhatóak, a létszámkorlátot is feloldják.
A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben már június 18-tól használhatjuk szinte az összes szolgáltatást, így a gyógyvizes és a zárt téri medencéket is. A nyári szünetben 20 medence biztosan a fürdőzők rendelkezésére áll majd. A fürdő nyitvatartása is bővül, 8 és 20 óra között látogathatjuk majd, az árak és a kedvezmények pedig visszaállnak a korábbi szintre.
Kiskunmajsán a Jonathermálban június 19-től minden szolgáltatást igénybe lehet venni: gyógyvizes és fedett medencéket, élményelemeket és a szaunák, gőzkabin, sókabin, gyógyszolgáltatások is elérhetőek lesznek. Minden pénteken és szombaton pedig éjszakai fürdőzés is lesz. Júniusban még a kedvezményes belépők lesznek érvényesek. A hétvégén ráadásul levenendula szüret is lesz Kiskunmajsán.
Hajdúszoboszlón a Hungarospa-ban június 18-án a strandon töltenek fel egy gyógyvizes medencét, 19-én nyílik a gyógyfürdő, 20-án pedig a fedett élményfürdő, az Aquapalace is látogatható. Ugyanettől a naptól használható a népszerű pezsgőmedence.
A Gyulai Várfürdőben várhatóan június 24-től lehet igénybe venni a fürdő minden szolgáltatását. A fürdő 8.00 – 19.00 (uszoda 6.00-19.00) óráig tart nyitva, újra használhatók lesznek a gyógyvizes gyógyászati kezelések is.
A Zalakarosi Fürdőben június 20-án nyílik a beltéri gyerekvilág, a beltéri élménymedencék, gyógycentrum, a szaunavilág és a csúszdapark. A gyógyászati és wellness szolgáltatások június 22-től lesznek elérhetőek.
Makón a Hagymatikum is megnyitja a beltéri medencéit június 20-tól, a gyógygvizes medencék csak június 26-tól, a szaunavilág és a tanmedence pedig július 1-től működnek majd. Július 1-ig 10% kedvezményt adnak a belépőjegyek áraiból.  A fürdő reggel 8 és este 8 között lesz nyitva.
Egerben a termálfürdőben június 20-tól egy kivételével megnyílnak a termál és gyógyvizes medencék, és az élménymedencék élményelemei is működnek majd.
A Demjéni Termálvölgyben a május eleje óta nyitvatartó termálfürdő mellett a Cascade Barlang - és Élményfürdő is megnyílik június 19-én.
Egerszalókon a Saliris Resort csak július 1-jén nyit, viszont kistestvére, a szomszédos Nosztalgia Fürdő már június 19-től várja a látogatókat.
Harkányban június 20-tól a már régebb óta nyitva tartó strandmedencék mellett 2 gyógymedence is használható lesz. A gyógyfürdő belépők ára egységesen 3000 Ft, a strandbelépőké 2300 Ft, 6 év alatt a belépés ingyenes. A fürdő minden nap 10:00 és 18:00 között van nyitva. A Látványfürdő, a Gyerekvilág és Szaunavilág részlegek, további gyógymedencék, valamint gyógy- és wellness szolgáltatások egyelőre még nem vehetők igénybe.
Budapesten az Aquaworld már korábban megnyitotta beltéri medencéit. A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő is csatlakozik június 20-án, szombaton megnyitják a wellnesst, a szaunavilágot és a gyerekvilágot is. Az eddigiekhez képest rövidebb lesz a nyitvatartás annak érdekében, hogy a higiéniai előírásokat maradéktalanul be lehessen tartani, viszont cserébe a belépő is alacsonyabb lesz.
Miskolctapolcán a Barlangfürdőben június 19-én még szárazlábas túrát tartanak, azonban a Barlangfürdő és a Szaunaparkunk június 27-én megnyitja kapuit. Az Aquaterápia július 1-től lesz igénybevehető.
A ráckevei Aqualand Élményfürdő 19-étől nyitja meg a fedett és a gyógyvizes medencéit. Bükkszéken és Komáromban már biztosan megnyitják a gyógyvizes medencéket június 20-án.
Van olyan fürdő is, amelynek kizárólag vagy túlnyomó részben fedett medencéi vannak. Budapest műemlékfürdőinek nagyobb része ilyen. Ezek eddig zárva voltak. Fedett medencékkel rendelkezik a székesfehérvári Árpád Fürdő is, amely június 19-én meg tudja nyitni a kaput, ráadásul rögtön több szaunaprogramot is szerveznek.
A Magyar Fürdőszövetség értelmezése szerint a veszélyhelyzet feloldásáról szóló rendelkezéssel a fürdőkre vonatkozó korlátozások is hatályukat veszítik, június 18-tól minden szolgáltatást igénybe lehet venni. Azaz nem csak a fedett és a gyógyvizes medencék használhatóak, hanem az élményelemek és a szaunák, gőzfürdők is. Egyúttal a fürdőkbe és a medencékbe beengedhető vendégek számával kapcsolatos eddigi korlátozás is megszűnik, így ugyanannyian fürdőzhetünk minden fürdőben és medencében, mint tavaly ilyenkor.
A fentiekről a Fürdőszövetség a tagjait is tájékoztatta, így a többi fürdő részéről is hasonló bejelentéseket várhatunk hamarosan.
Igyekszünk mihamarabb elérni a legnagyobb fürdőket, amint megtudunk valamit, frissítjük a cikkünket. 
A kisebb fürdőket azonban nem soroljuk fel a cikkben egyenként, hiszen várhatóan azok a fürdők amelyek meg tudnak nyitni (sajnos nem mindegyik), azok az eddigi információk alapján nagyon kevés kivételtől eltekintve július 1-től teljes kapacitással tudnak üzemelni. Ezért érdemes a fürdőkeresőben utánanézni a minket érdeklő fürdőnek, a termalfurdo.hu-n folyamatosan frissítjük a fürdők adatlapjait, amint valamilyen információról tudomást szerzünk.
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...