Víz nélkül maradt a szegedi fürdő
Hétfőn már nem lehetett fürdeni a szegedi Partfürdő medencéiben, ugyanis ideiglenesen visszavonta az engedélyt Kovács Ferenc János járási tiszti főorvos, mivel a medencéket nem az engedélyezett gyógyvízzel töltötték fel – számolt be róla a delmagyar.hu.
A vizet már múlt csütörtök délután leeresztették. Varga Márta, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője arról tájékoztatta a lapot, hogy a Partfürdő üzemeltetője, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nkft. kérte a medencék más módon történő üzemeltetésének engedélyezését. Ezt a járási hivatal új eljárásban bírálja el.
– Nem rajtunk múlik, mikor lesz ismét víz a medencékben – mondta Jávorszky Iván. Az üzemeltető cég ügyvezető igazgatója elmondta, a hiánypótlást és a módosítást beadták a járási hivatalnak. – Amint kézhez kapjuk az új működési engedélyt, három óra múlva már újra lehet fürdőzni a Partfürdő medencéiben – tette hozzá.
Látnivalók a közelben
Reök-palotaSzegedi Tudományegyetem Füvészkert
Vármúzeum és kőtár
Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont
Fekete Ház - Szeged
Sóhajok Hídja - Szeged
Alabárdos Étterem
Tisza Parti Élmény- és Kalandpark
Dömötör-torony
Szegedi Csillagvizsgáló
Szegedi Vadaspark
Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum
Víztorony
Szegedi Miniszínház
Móra Ferenc Múzeum
Fogadalmi templom
Új Zsinagóga
Hősök kapuja
Széchenyi tér
Gróf-palota
Dóm tér és zenélő óra




