„Tudományos” hotel nyílt Szegeden
Szeged fürdő- és fesztiváljellegétől elszakadva, a négycsillagos Hotel Science egyedi koncepciójával a szegedi tudományos életre és annak szereplőire koncentrálva alakította ki szolgáltatásait.
Az augusztusban megnyílt Hotel Science Szeged belvárosában, a Petőfi Sándor sétányon található, a szegedi tudományos élet központjától, a TIK-től, illetve az egyetemi kutatóközpontoktól is pár perces sétatávolságra. A négycsillagos hotel 35, kifejezetten modern berendezésű szobával várja vendégeit, szakmai programokhoz a legmodernebb technológiával felszerelt konferenciaterme és kisebb szekciótermei állnak rendelkezésre.
A ház koncepciója a tudomány vonalán valósult meg, innovatív megjelenése és előremutató technológiai megoldásai teszik egyedivé.
A projektgazda cég, a Science Projekt Kft. 702 millió forint összértékű beruházásából közel 492 millió forintot európai uniós támogatás fedez. A fejlesztő célja Szeged és a térség üzleti, konferencia- és szabadidős turistaforgalmának magas szintű specifikus kiszolgálása, mely a regionális minőségi turizmus fellendítését szolgálja a szezonalitás hatásainak csökkentésével.
Látnivalók a közelben
Szegedi CsillagvizsgálóVármúzeum és kőtár
Dóm tér és zenélő óra
Gróf-palota
Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont
Fogadalmi templom
Hősök kapuja
Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum
Szegedi Miniszínház
Fekete Ház - Szeged
Szegedi Vadaspark
Víztorony
Sóhajok Hídja - Szeged
Szegedi Tudományegyetem Füvészkert
Reök-palota
Dömötör-torony
Móra Ferenc Múzeum
Alabárdos Étterem
Tisza Parti Élmény- és Kalandpark
Új Zsinagóga
Széchenyi tér




