Március 16-án ajándék jár a szerencséseknek a Csillaghegyi és a Pesterzsébeti fürdőben
Nagy-Budapest 1950-ben jött létre. Így éppen 75 éve, hogy két budapesti fürdő, Pesterzsébet és Csillaghegy is Nagy-Budapest területéhez tartozik. Ennek megünneplésére jubileumi akcióval várják a vendégeket március 16-án, az év pontosan 75. napján.
1950. január 1-jén Budapest részévé vált hét önálló város, Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest valamint 16 község, többek között Békásmegyer, Nagytétény, Soroksár vagy a teljes mai 16. és 17. kerület is.
„Ez a város tele van faluval” – ahogyan Bächer Iván mondta találón. A modern urbanizmus megfogalmazása szerint Budapest a kis távolságok városa, vagy más elnevezéssel a 15 perces város. Ahol minden elérhető szinte sétatávolságban – ideértve fürdőt, uszodát vagy strandot is.
Minden 75. vendég ajándékot kap
A két fürdő 75 éve a fővárosiak kedvelt helye, ezért a 75. év megünnepléseként az év 75. napján minden 75. vendéget ajándékkal fogadják a két fürdőben.
Mikor? Március 16-án.
Hol? A Csillaghegyi Fürdőben és a Pesterzsébeti Fürdőben, ahol aznap minden 75. látogató egy családi fürdőbelépőt nyer.

Egy kis fürdőtörténet
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. két fürdője, Csillaghegy és Pesterzsébet 1950 óta tartozik Nagy-Budapest területéhez.
A Csillaghegyi fürdő Budapest legrégebbi és legszebb ősfás parkkal körülölelt strandja, forrásainak története egészen a Római korig nyúlik vissza. Az első írásos emlék 1858-ben jelent meg, ekkor ez még Békásmegyer község területe volt. Nevét később onnan kapta, hogy a környék népe közt élő rege szerint a honfoglaló Árpád vezér sírja a közelben lehet. Itt működött az ország első hullámmedencéje. A város úszócentrumává vált, így került ide vendégként Johnny Weismüller. És itt határozta el a berlini olimpiai közvetítést hallgatva Székely Éva olimpiai bajnokunk, hogy sportoló lesz. Nem véletlen, hogy a 2018-ban megépült uszodakomplexum ma is a sportolni vágyók kedvelt helye, ahol versenymedencét és tanmedencét, wellness részleget és szaunavilágot, sőt, igazi gyerekparadicsomot, télen is használható vizes gyermek játszóházat is találnak.
A főváros mellett elterülő Pesterzsébet város Duna-parti részén a 20. század első évtizedeiben strand működött. 1930-ban ugyan épült egy strandmedence, eleinte azonban ezt is a Duna vizével töltötték fel. A nem sokkal később induló vízkutatásnak köszönhetően 1936-ban már török jellegű fürdő, strandfürdő, kád- és medencefürdők működtek itt, továbbá különböző gyógyszolgáltatásokat is bevezettek a híres "Szent Erzsébet Gyógyvíz" kitűnő gyógyhatására alapozva. Az 1950-es évek elején megszüntették a dunai szabad strandfürdőzést, cserébe ebben az időben létesült a ma is népszerű hullámmedence. 2019-ben a Pesterzsébeti fürdőt teljesen újjáépítették és kibővítették megőrizve ugyanakkor a helyi védelem alatt álló, kupolás áltörökfürdő részt.
Városliget
Parlament
Széchenyi-hegyi Gyermekvasút
Andrássy út
Gusto Cafe
Bonnie Goulash and Langosh Bar
Margit-sziget
Jedermann Café
Kóstolom Borbár
Gellérthegy és a Citadella
Közlekedési Múzeum
Budai Vár és Mátyás-templom
Pesterzsébeti Jégcsarnok
Hősök tere
Dohány utcai zsinagóga
Vanilla Day SPA
Budai Arborétum
Virtuális Diamúzeum
Almárium Bisztró
Bocanova Étterem
Lánchíd
Szalai Cukrászda
LifeTilt Food
WNDRLND
ParaPoly Budapest
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...




