Quantcast

Aktuális akciók
Őszi wellness akciókŐszi wellness akciók Őszi fürdőtippekŐszi fürdőtippek

Dohány utcai zsinagóga

Budapest
További információ
A világ második és Európa legnagyobb zsidó temploma, a Dohány utcai zsinagóga 1854-59 között épült. 

Nekik ajánljuk: Családok, Fiatalok, Szeniorok

Nagyjából ennyi időre biztosít elfoglaltságot: 1-2 óra

Jelleg: Templom, egyéb vallási épület

Fedett


A zsinagóga a fővárosi zsidóság jelentőségének, és magas színvonalat képviselő kulturális igényének bizonyítéka. Az építésére nagyjából 150 évvel ezelőtt egy pályázatot írtak ki, amelyre az akkori idők legjobb mérnökei tettek javaslatokat. Ezek közül a mór stílusú terv lett a befutó, a kivitelezéssel pedig mintegy négy év alatt végeztek. A Dohány utcai zsinagóga felavatására 1859-ben, ünnepélyes keretek között került sor, ezt követően hamarosan Európa-szerte ismertségre tett szert. Ezt a két impozáns kupolás tornyának, magas ablakainak, fülkéinek, illetve a lenyűgöző oltárának köszönheti. 

Öltözködési előírások:
Nyári hónapokban kérjük a csoportokat tájékoztatni, hogy a hölgyek és urak fedetlen vállal a Zsinagógába nem léphetnek be, ezért gondoskodjanak megfelelő ruházatról! (elég egy kendő is, amit a vállukra tesznek)
Férfiaknak fejfedő viselete kötelező.

Járja be a budapesti Dohány utcai zsinagógát egy virtuális túrán! 

Mozgassa a képeket az egérrel (mobilon az ujjával). A nyilakra kattintva új helyszínre jut.



Nézze meg a Dohány utcai zsinagóga 360 fokos képeit!

Mozgassa a képeket az egérrel (mobilon az ujjával).



 

Tekintse meg a Dohány utcai zsinagógáról készült videókat is!



 

 

Közeli fürdők

 

A műemléki környezet és a tetőtéri medence a dunai panorámával igazán különleges hangulatú fürdőzést ígér a közelben (az épülettől 3 km-re) található Rudas fürdőben. A Rudasban gyógyfürdő, törökfürdő, élményfürdő, szauna és uszoda várja a vendégeket. A szomszédságában (mindössze 850 méterre) található Gellért fürdő Budapest egyik legkülönlegesebb műemlékfürdője. Az öt beltéri termálmedence mellett két merülőmedence várja fürdőzőket, a sportolni vágyók pedig egy úszómedencében csillapíthatják a mozgás iránti igényüket. A szabadban egy hullám és egy termálmedencében lehet mártózni. Emellett egy gőzkabin, egy finn szauna, és egy hőlégkamra biztosítja a felmelegedést.

 

 

 

 

 

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel és Budapest látnivalóival kapcsolatos legfontosabb információkról! Kattintson az alábbi gombra...