Zsigmondy Klubkártya: tudnivalók, lehetőségek, kedvezmények
Kedveli a fővárosi Széchenyi és Gellért fürdő romantikáját és csodás gyógyvizét? Szívesen felkeresné gyakrabban a két történelmi fürdőt, de nehéz kigazdálkodni a belépőjegyek árát? Jó megoldást jelenthet a Zsigmondy Klubkártya. Akár két alkalom után megtérül az ára, ráadásul itt az ideje a regisztrációnak és a hosszabbításnak.
A kártya ára akár két alkalom után megtérül
A Zsigmondy Klubkártyát, amely 5000 forintért kiváltható, egy teljes naptári évre érvényes, 2003 óta működteti a Budapest Gyógyvizei és Hévizei Zrt. Kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy a hazai közönség számára megkönnyítse a fürdőbe járást a budapesti történelmi fürdőkben, ahol – lévén fontos turisztikai célpontok – az árak is a külföldi turisták pénztárcájához idomultak. A Zsigmondy Klubkártya tulajdonosai 4 órás, szekrényes napi fürdőbelépőt válthatnak a Széchenyi és a Gellért fürdőbe kedvezményes 2.900 Ft áron, ami majdnem 50%-os könnyítést jelent a teljes árú belépőhöz képest. Adott naptári évben naponta akár minden nap mehetnek a Széchenyi vagy a Gellért Gyógyfürdőbe „Zsigmondy jeggyel”, amellyel négy órát tartózkodhatnak a fürdő területén.

Nagyon egyszerűen lehetünk a klub tagjai
A kártya a 2019-es esztendőre is kiváltható, már november 15-e óta lehet regisztrálni az új tulajdonosoknak, aki pedig már rendelkezik Zsigmondy kártyával és hosszabbítani szeretne a következő évre, még február utolsó napjáig teheti meg. Új igénylések esetén a Budapest Gyógyfürdői Zrt. ügyfélszolgálati irodáját kell felkeresni Budapesten, a 3. kerületben. Itt kell leadni a kitöltött nyomtatványt, ami ott is beszerezhető, de előzetesen letölthető az internetről is. Helyben elkészítik a fotót, majd három hét múlva átvehető és azonnal használható a kártya a Gellért vagy a Széchenyi fürdőben. Zsigmondy klubtagság hosszabbítására a Gellért pénztáraiban és a Széchenyi kartonozójában van lehetőség.

Érdemes még idén regisztrálni vagy hosszabbítani
A Zsigmondy Klubkártya a 2019-es évben is hasonló előnyökkel szolgál, mint korábban. A 2 900 forintos, négy órára érvényes belépő nemcsak hétköznapra, de hétvégére is kedvezményt jelent a kártya tulajdonosoknak. A most készített vagy meghosszabbított kártyák 2019. december 31-ig érvényesek, függetlenül attól, hogy mikor váltják ki. Aki még idén vásárol vagy hosszabbít kártyát, az egy alkalomra szóló ingyenes belépőt kap a nemrég nyílt Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőbe. Fontos tudni, hogy a kártya névre szól, azaz átruházni, elajándékozni nem lehet. Ha pedig valaki túllépi a 4 órás tartózkodási időt, a kedvezményes és a teljes jegyár közötti különbséget ki kell fizetnie.
.jpg)
Vajon ki a névadó?
Ma már nagyon sokan birtokolják a fényképes kártyát és a hozzá tartozó belépő órát. De vajon hányan ismerik a névadót? Zsigmondy Vilmos korának nagyhírű bányamérnöke volt, aki előzetes tanulmányozás után arra a következtetésre jutott, hogy Pest városában egy artézi kút fúrása sikerrel legvalószínűbben a Városligetben valósítható meg. Úgy tervezte, hogy siker esetén a feltörő víz nem csak a vezetékes vízhálózat ellátására és locsolásra, hanem a városligeti tó feltöltésére és fürdő létesítésére is használható lehet. Az elképzelést Pest város közgyűlése elfogadta, megkezdődhettek a fúrási munkák a Városligetben, majd 1913-ban megnyitotta kapuit a mai Széchenyi fürdő.
További információ:
www.budapestgyogyfurdoi.hu
www.budapestgyogyfurdoi.hu
Látnivalók a közelben
Andrássy útGellérthegy és a Citadella
Pesterzsébeti Jégcsarnok
Gusto Cafe
Margit-sziget
Bar Ladino
Almárium Bisztró
Dohány utcai zsinagóga
Városliget
Kóstolom Borbár
Bonnie Goulash and Langosh Bar
Közlekedési Múzeum
WNDRLND
LifeTilt Food
Vanilla Day SPA
Parlament
Szalai Cukrászda
Jedermann Café
Budai Vár és Mátyás-templom
Budai Arborétum
Széchenyi-hegyi Gyermekvasút
Virtuális Diamúzeum
Hősök tere
Lánchíd
Bocanova Étterem
ParaPoly Budapest
Karácsonyi feltöltődésre vagy izgalmas szilveszteri bulira készülsz?
A Session Hotelben minden adott: gálavacsora és korlátlan italcsomag, éjféli menü élőzenével, valamint látványos szilveszteri showk – tűzzsonglőrök, Aurora fénycirkusz, champagne-koccintás a hógömbben és extra hosszabbított DJ-party. Foglalj most, és élvezd az ünnepi időszak legszebb pillanatait Ráckevén. Megnézem
Ha van véleménye, kérdése a cikkel kapcsolatban, szóljon hozzá a Facebookon.
Kattintson ide




