Programözön várható a fürdőkben szombaton
A Magyar Fürdőszövetség több mint 30 tagja vesz részt a Magyar Fürdőkultúra Napján, amelyet már öt éve minden évben október második szombatján, az idén október 14-én tartanak. Belépőjegy-kedvezményekkel, ingyenes programokkal, meghosszabbított nyitva tartással várják a látogatókat.
Korábbi cikkünkben már mi is ajánlottunk jó néhány remek fürdős programot a hétvégére, de a Magyar Fürdőszövetség létesítményeibe is lesz miért ellátogatni: belépőjegy-kedvezményekkel, fürdőbejárásokkal, ingyenes programokkal, zenés műsorokkal, meghosszabbított nyitvatartással készülnek a fürdőkben. A programok részletes listája a fürdőszövetség honlapján található – tájékoztatott róla Hegyi Ákos, a szövetség főtitkára.
A rendezvénnyel a több ezer éves fürdőkultúrát népszerűsítik. A Magyar Fürdőkultúra Napján kiemelt szerepet kap a szauna megszerettetése, használatának megismertetése.
A Budapest Gyógyfürdői Zrt. tájékoztatása szerint az érdeklődők a világhírű műemlék fürdőkben, így a Szent Gellért, Rudas, Király és Szent Lukács fürdőben vezetett sétákon megismerkedhetnek a fürdők múltjával és jelenével, építészetével, valamint a fürdőzési szokásokkal. A látogatásokon a részvétel ingyenes és előzetes regisztrációhoz kötött.

A Széchenyi fürdőben a Brassdance fúvósegyüttes 3 alkalommal szórakoztatja a fürdőzőket, főként pop zenével, filmzenével, jazz-rockkal készülnek, játszanak operákat, örökzöldeket és jazzt is. A Czifra Táncegyüttes pörgős magyar táncokat bemutató műsorát szintén három alkalommal élvezheti a közönség.
A többszörös magyar bajnok szinkronúszó csapat különleges programmal készült a jeles napra, amelyben szóló, duó és csapatkombinációs gyakorlatokat láthatnak a nézők. A rendezvény a Tűzfészek Társulat látványos tűzzsonglőr bemutatójával ér véget este 7 órakor.
A képeken a Gellért Gyógyfürdő látható.
Fürdőajánló
Széchenyi GyógyfürdőRudas Gyógyfürdő és Uszoda
Gellért Gyógyfürdő és Uszoda
Király Gyógyfürdő
Lukács Gyógyfürdő és Uszoda
Látnivalók a közelben
LifeTilt Food Vanilla Day SPA
Almárium Bisztró
Margit-sziget
Gellérthegy és a Citadella
Budai Arborétum
Hősök tere
Jedermann Café
Szalai Cukrászda
Bocanova Étterem
Városliget
Virtuális Diamúzeum
Bonnie Goulash and Langosh Bar
Széchenyi-hegyi Gyermekvasút
Gusto Cafe
WNDRLND
Pesterzsébeti Jégcsarnok
Közlekedési Múzeum
Lánchíd
ParaPoly Budapest
Andrássy út
Parlament
Budai Vár és Mátyás-templom
Kóstolom Borbár
Dohány utcai zsinagóga
Bar Ladino




