Hosszú hétvége: megrohamozzuk a fürdővárosokat
Jót tesz az egyetlen őszi hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, hiszen közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást. A legkedveltebb úti célok között több fürdőváros szerepel, mutatjuk, melyek. Lengyelország pedig a külföldi favorit.
Dübörögve startol az őszi szezon a turizmusban: 37 százalékkal több a foglalások száma az átlagosnál – derült ki a Szallas.hu friss adataiból. Jellemzően két éjszakás kikapcsolódásra adjuk a fejünket. „Vannak, akik már pénteken elindulnak, de a legtelítettebb nap szombat lesz, ami egyébként az őszi szezon második legforgalmasabb napja szeptember elseje után – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. – A legtöbben párban, 2 főre foglalnak, és fontos döntési szempont a wellness lehetőség is, így az ünnepi hétvége sokaknak romantikázással telhet majd”. A szálláshely típusok közül a vendégházak, apartmanok és panziók a legkeresettebbek ebben az időszakban.
A foglalások átlagértéke 44 401 forint az őszi hosszú hétvégén. Ha SZÉP-kártyával fizetünk, körülbelül 68 100 forint értékben tesszük. A Szallas.hu adatai alapján a foglalások közel harmadát SZÉP-kártyával fedezik.
Eger, Budapest, Gyula lesz a legzsúfoltabb
A feltöltődésre vágyók kedvelt úti céljai közé tartoznak az őszi hosszú hétvége alatt a fürdővárosaink, valamint Budapest. A legvonzóbbnak ez alkalommal Eger, a fővárosunk és Gyula bizonyult. Bár lecsúsztak a dobogóról, Hajdúszoboszló, Sopron és Pécs is ott szerepel a 6 legnépszerűbb település között. A top tízben még Hévíz, Debrecen, Szeged és Szilvásvárad kapott helyet. Külföldi kikapcsolódás esetén a horvát riviéra helyett főként Lengyelországba, Csehországba, Szlovákiába és Romániába utazunk.

A top 10 legnépszerűbb hazai település a hosszú hétvégén
1. Eger
2. Budapest
3. Gyula
4. Hajdúszoboszló
5. Sopron
6. Pécs
7. Hévíz
8. Debrecen
9. Szeged
10. Szilvásvárad
2. Budapest
3. Gyula
4. Hajdúszoboszló
5. Sopron
6. Pécs
7. Hévíz
8. Debrecen
9. Szeged
10. Szilvásvárad

A top 10 legnépszerűbb külföldi település a hosszú hétvégén
1. Zakopane (Lengyelország)
2. Prága (Csehország)
3. Krakkó (Lengyelország)
4. Torockó (Románia)
5. Poprád (Szlovákia)
6. Szluin (Horvátország)
7. Tátralomnic (Szlovákia)
8. Zár (Szlovákia)
9. Bécs (Ausztria)
10. Nagyvárad (Románia)
2. Prága (Csehország)
3. Krakkó (Lengyelország)
4. Torockó (Románia)
5. Poprád (Szlovákia)
6. Szluin (Horvátország)
7. Tátralomnic (Szlovákia)
8. Zár (Szlovákia)
9. Bécs (Ausztria)
10. Nagyvárad (Románia)
A top 5 legkeresettebb szálláshely típus a hosszú hétvégén
1. vendégház
2. apartman
3. panzió
4. hotel****
5. hotel***
2. apartman
3. panzió
4. hotel****
5. hotel***
Nyitókép: Egri Bazilika (Fotó: Szinok Gábor)
Fürdőajánló
Gyulai VárfürdőHévíz Tófürdő
Aquaticum Debrecen
Egri Termálfürdő
Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő
Napfényfürdő Aquapolis Szeged
Lővér Uszoda és Strand
Török Fürdő Eger
Látnivalók a közelben
Exithouse Eger - SzabadulószobaEgri Vár
Szépasszony-völgy
Egri Road - Beatles Múzeum
Város a város alatt
Art Eger Színház
Gárdonyi Géza Emlékmúzeum
Kopcsik Marcipánia
Három Kívánság Kalandpark
István Pince és Nemzeti Bormúzeum
Egri Tűzoltó Múzeum
Varázstorony
Egri bazilika
Egri minaret
Bélapátfalvai Ciszterci Apátság
Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpont
Mátyus Udvarház
Szent Bernát Ciszterci templom
Tarjányi Pince
Paintball Eger
Egri borok



