Quantcast

Aktuális akciók
Őszi wellness akciókŐszi wellness akciók Őszi fürdőtippekŐszi fürdőtippek

Mezőkövesd [gyógyhely]

Látnivalók és információk
A Bükk déli lábánál fekvő, gyógyhellyé nyilvánított Mezőkövesd a mai napig ápolja a matyó örökséget, mely leginkább Hadas városrész műemlékházai közt sétálva ismerhető meg.

Mezőkövesd látnivalói


Fehér Tibor fazekasműhelye - Mezőkövesd
Az alkotók és a népi kézművesség iránt érdeklődők számára nagyszerű program Fehér Tibor fazekasműhelyének meglátogatása, ahol a kész termékek megvásárlásán kívül megismerhető az edénykészítés munkafolyamata is. 
Részletek

Iskolatörténeti Gyűjtemény - Mezőkövesd
A mezőkövesdi Iskolatörténeti Gyűjtemény létrehozásának célja az egykori iskolák berendezésének és felszereltségének bemutatása. A látogatók többek között korabeli palatáblákat, tintatartókat, régi tolltartókat, tintahegyeket, kalamárist tekinthetnek meg. 
Részletek

Jézus Szíve Templom - Mezőkövesd
A régi templom utódaként 2001-ben szentelték fel a modern, kéttornyú katolikus templmot, ahol híres a Jézus Szíve búcsú, melyen sokan matyóba öltözve vesznek részt.
Részletek

Kisjankó Bori Emlékház - Mezőkövesd
A Kisjankó Bori emlékház egy kivételes tehetségű népművésznek, elismert rajzolóasszonynak állít emléket. Az épület a huszadik század első felének népi életmódjába enged betekintést. Jelenleg alkotóházként működik, egész évben látogatható.
Részletek

Matyó Múzeum - Mezőkövesd
A mezőkövesdi Matyó Múzeumban megismerkedhetünk a jellegzetes matyó népviselettel, szokásokkal és bepillantást nyerhetünk a parasztházakba is.
Részletek

Matyóföld - Mezőkövesd
Matyóföld természeti látnivalókban gazdag tája mellett, a hagyományaikat hűen ápoló matyók barátságos vendéglátása várja a Mezőkövesd térségébe látogatókat.
Részletek

Mézeskalácsos tájház - Mezőkövesd
Mezőkövesd város egyik festői szépségű műemlék épülete a Hadas városrészben található Mézeskalácsos Ház. ​A látogatók kiállításon vehetnek részt, kipróbálható a mézeskalácskészítés és díszítés, a gyerekeket pedig többszáz mackóból álló gyűjteménnyel nyűgözik le. 
Részletek

Mezőgazdasági Gépmúzeum - Mezőkövesd
Egyedülálló gazdagságú és európai hírű a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum több ezer darabból álló gyűjteménye.
Részletek

Mezőkövesdi Hadas városrész - Matyó tájházak - Mezőkövesd
Jellegzetes matyó épületeket lehet megtekinteni a Hadas városrészben.
Részletek

Mezőkövesdi Szent László Plébánia - Mezőkövesd
A mezőkövesdi Szent László plébániatemplom műemléki védettségű egytornyos barokk épület a Szent László téren található, két és fél évszázad után is a város egyik meghatározó épülete.
Részletek

Takács István Gyűjtemény - Mezőkövesd
A Városi Galéria épülete ad otthont Takács István állandó életmű-kiállításának. A XX. század legjelentősebb magyar freskóművészének alkotásait, a matyók nagysikerű festőjének felbecsülhetetlen életművét tekinthetik meg az érdeklődők.
Részletek

Látnivalók Mezőkövesd 50 km-es körzetében


Szent Márton-templom - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 11.8 km.
Bogács központjában áll a Szent Márton tiszteletére szentelt római katolikus templom, amely a helyben bányászott, faragott vöröses kőből épült.
Részletek

Bogácsi Tájház - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 12 km.
Bogács egyik legrégebbi, 140 éves parasztházában alakították ki a Bogácsi Tájházat, bemutatva a földnélküli parasztemberek életkörülményeit. 
Részletek

Bogácsi kilátó - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 12 km.
A település fölé magasodó dombtetőn álló Bogácsi kilátóból csodálatos panoráma nyílik a falura és a Bükkaljára. 
Részletek

Színészliget - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 12 km.
A 2009-ben létesült Színészliget a magyar színházi élet kiemelkedő személyiségeinek állít emléket. 
Részletek

Bogácsi pincesorok - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 12.2 km.
A Bükki borvidék fontosabb településein, így Bogácson is megkezdődött a pincesorok kiépítése. 
Részletek

Fazekasház - Szomolya - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 13 km.
Szomolyán a falu központjában álló Fazekasház a kőkultúra faragott emlékeit őrzi. 
Részletek

Bogácsi horgásztó - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 13.1 km.
A Bogácsi horgásztó, a Szoros patak völgyzáró gáttal felduzzasztott víztározója, remek program mind a horgászat szerelmeseinek, mind a pihenésre vágyóknak.
Részletek

Szomolyai kaptárkövek - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 14 km.
A Szomolya központjából kivezető tanösvény 30,9 hektár nagyságú Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Terület természeti és kultúrtörténeti értékeit mutatja be. 
Részletek

Bükkaljai kirándulások
Távolság Mezőkövesd központjától 15.8 km.
A természetet kedvelők kiváló turista útvonalakat, kerékpárutakat járhatnak be a Bükkalja környékén, ki lehet próbálni az Ördögtorony tanösvényt vagy a Kaptárkő Tanösvényt.
Részletek

Millenniumi Kilátó - Cserépfalu - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 16 km.
A Millenniumi kilátó 240 méter magasan helyezkedik el az Egri-Bükkalja északkeleti részében Cserépfalun, a Berezdalja út felett.
Részletek

Kisamerika barlanglakások - Cserépfalu - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 16 km.
Cserépfalu népi építészetének egyik jellegzetessége a Berezd oldalában található volt barlanglakások sora. 
Részletek

Art Galéria és Fazekas ház - Cserépfalu - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 16 km.
Az Art Galéria és Fazekasház a műhellyel és a műteremmel együtt a falu egyik legszebb védett parasztházában működik.
Részletek

Galassy-kripta - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 16 km.
A Noszvaj Szomolyai összekötő úton egy sziklafalba  - tufába - vájt kápolna és kripták találhatóak. 
Részletek

Noszvaji gazdaház - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 17 km.
A Gazdaház a noszvaji közösségi élet helyszíne. időszakosan rendezvényeket tartanak családi programokkal, gasztro bemutatókkal és kézműves vásárokkal.
Részletek

Boldizsár Lovastanya - Cserépfalu - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 17 km.
A Boldizsár Lovastanya Cserépfaluban, a Bükk hegység lábánál, meseszép környezetben várja az ideérkező látogatókat. 
Részletek

Noszvaji barlanglakások - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 17 km.
Noszvajon megmaradtak az ősi, hagyományos földalatti építészet formái, a dombházak, barlanglakások. 
Részletek

Suba-lyuk Múzeum és Látogatóközpont - Cserépfalu - Bogács
Távolság Mezőkövesd központjától 18 km.
A Látogatóközpont a bükkaljai kőkultúra geológiai alapjait, valamint kultúrtörténeti értékeit ismerteti meg a látogatókkal. 
Részletek

De La Motte-Kastély - Noszvaj
Távolság Mezőkövesd központjától 19 km.
A De la Motte-kastély a magyar kastélyépítés miniatűr remeke a Bükk ölelésében, késő barokk, copf stílusban épült 1774-78 között.
Részletek

Varázstorony - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 23.7 km.
Az egri Eszterházy Károly Főiskola épületében található Varázstorony ad otthont hazánk egyetlen állandó kiállításának, mely a 18. század csillagászati távcsöveit és mérőeszközeit mutatja be eredeti környezetükben.
Részletek

Város a város alatt - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 23.7 km.
Az Egri bazilika főbejáratához vezető lépcsősor mellett nyílik a Város a város alatt kiállítóhely, a török hódoltság alatt épült egykori érseki pincerendszer bejárata. 
Részletek

Egri bazilika - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 24 km.
Eger látnivalói között jelentős helyet tölt be Magyarország második legnagyobb bazilikája, a klasszicista stílusú Egri bazilika.
Részletek

Tisza-tó Bisztró és Pizzéria - Poroszló
Távolság Mezőkövesd központjától 24 km.

Tisza-tó Bisztró és Pizzéria - finom ételek a Tisza-tó partján

 

Részletek

Kopcsik Marcipánia - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 24.2 km.
Az egri Kopcsik Marcipániában kiállított közel 120 darab különböző tárgy mind marcipánból készült. 
Részletek

Egri Vár - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 24.2 km.
Aki Egerbe utazik, feltétlenül látogassa meg az Egri Várat is. A város fölé magasodó Egri Vár már messziről is lenyűgöző látványt nyújt.
Részletek

Tájház és népi lakóházak - Poroszló
Távolság Mezőkövesd központjától 24.4 km.
A Tájház kiállításának segítségével megismerhetjük Poroszló múltját és a poroszlói emberek életmódját.
Részletek

István Pince és Nemzeti Bormúzeum - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 24.4 km.
A több mint 220 éves István Pince és Nemzeti Bormúzeum Eger város központjában, 15 méter mélyen helyezkedik el, muzeális értékű borokkal.
Részletek

Egri Road - Beatles Múzeum - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 24.5 km.
Magyarország első állandó Beatles gyűjteménye 2015 májusában nyitotta meg kapuit Egerben. Hasonló jellegű múzeum csak három másik helyen található a világban.
Részletek

Tisza-tavi Ökocentrum - Poroszló
Távolság Mezőkövesd központjától 24.6 km.
2012-ben nyílt meg Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum, mely interaktív módon mutatja be a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti értékeit és élővilágát.
Részletek

Egri minaret - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 25 km.
Eger látnivalói közül kiemelkedik az Egri minaret, mely hazánk három minaretje közül a legmagasabb és egyben a legjobb állapotban lévő.
Részletek

Demjéni borospincék - Demjén
Távolság Mezőkövesd központjától 25.6 km.
A Demjéni borospincék riolittufába vágva, sorba húzódnak, a falu keleti részén. 
Részletek

Gárdonyi Géza Emlékmúzeum - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 26 km.
A Gárdonyi Géza Emlékmúzeum Gárdonyi Géza, a magyar irodalom egyik kiemelkedő alakjának egykori otthona. Az 1952-ben megnyílt irodalmi emlékhely bemutatja az író életének legfőbb állomásait, munkásságával ismerteti meg a látogatót. Naplója, műveinek legszebb kiadásai mellett néhány személyes tárgya is megtekinthető. 
Részletek

Egerszalóki sódomb - Egerszalók
Távolság Mezőkövesd központjától 26.5 km.
Egerszalók igazi nevezetessége a község déli részén, a föld mélyéből feltörő hévízforrás és a víz által formált sódomb.
Részletek

Egerszalóki barlanglakások - Egerszalók
Távolság Mezőkövesd központjától 26.5 km.
Az Egerszalóki Barlanglakásokban kialakított skanzen a helytörténet építészeti emlékeként kínál izgalmas közösségi színteret.
Részletek

Demjéni Páduai Szent Antal templom - Demjén
Távolság Mezőkövesd központjától 26.8 km.
A Demjéni Páduai Szent Antal templomot Giovanni Batista Carlone építette barokk stílusban, 1730-1732 között. 
Részletek

Egerszalóki kaptárkövek - Egerszalók
Távolság Mezőkövesd központjától 26.8 km.
Egerszalók határában rejtélyes kaptárkövek találhatók, melyek valószínűleg vulkáni utóhatások következtében feltört kovasavas meleg vizek hatására erősebben átkovásodott riolittufa maradványai. 
Részletek

Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpont - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 27 km.
A barokk stílusú Egri Érseki Palota épületében 2016-ban Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpont nyílt meg, ahol a vendégek különleges egyházművészeti kiállítás résztvevői lehetnek, az egri érsekek életét ismerhetik meg autentikus környezetben. A kávézóval bővült látogatóközpontban kellemes időtöltés vár minden látogatóra. 
Részletek

Három Kívánság Kalandpark - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 27 km.
Az aktív kikapcsolódást kedvelő családok remekül szórakozhatnak a Szépasszony-völgy egyik domboldalán található Három Kívánság Kalandparkban, ahol piknikasztalokat és kerékpártárolót is találunk. Az izgalmas játékelemekkel felszerelt kalandparkban garantáltan jól szórakoznak a kicsik és a nagyok is! 
Részletek

Szent Bernát Ciszterci templom - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 27 km.
A barokk stílusú Szent Bernát templom és a ciszterci rendház jelenleg a Gárdony Géza Ciszterci Gimnáziumnak és Kollégiumnak ad otthont.
Részletek

Exithouse Eger - Szabadulószoba - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 27 km.
Egy izgalmas, logikai kalandozásban lehet részünk, ha ellátogatunk az Eger városában található ExitHouse-ba. Az észvesztő útvesztőből való kijutásra 60 perc áll rendelkezésünkre. Kipróbálhatjuk családdal, barátokkal és kollégákkal is, ahol az együttműködésre és közös gondolkodásra szükségünk lesz. 
Részletek

Egerszalóki római katolikus templom - Egerszalók
Távolság Mezőkövesd központjától 27.9 km.
Az Egerszalókon ma is látható barokk stílusú, római katolikus templom 1738-ban épült.
Részletek

Szépasszony-völgy - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 28 km.
Ha Eger városába látogatunk, a számos nevezetesség és a gyógyító hatású fürdők felkeresése mellett érdemes eltöltenünk egy kis időt a város egyik leghíresebb helyszínén, a Szépasszony-völgyben, ahol vendégszerető fogadtatásban részesülhetünk és zamatosabbnál zamatosabb borokat kóstolhatunk egy igazán hangulatos környezetben.
Részletek

Demjéni kaptárkövek - Demjén
Távolság Mezőkövesd központjától 28.1 km.
A demjéni fürdő fölött magasodó dombtetőn emelkednek a titokzatos Demjéni kaptárkövek.
Részletek

Egri Tűzoltó Múzeum - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 29 km.
Az egri Tűzoltó Múzeum az egykori tűzoltó laktanyában nyílt meg, és 2012-től várja a látogatókat. Az épület országos szinten is egyedülálló szakmatörténeti, kulturális-turisztikai attrakcióival rendelkezik, a történelem értékeit és a jelenkor technikai vívmányait interaktív módon mutatja be. Értékes és tartalmas programlehetőség korosztálytól függeltenül.
Részletek

Paintball Eger - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 30 km.
Egy izgalmas játékra hív minden szórakozásra és kikapcsolódásra vágyó érdeklődőt az egri paintball pálya valamelyike. Egy remek programlehetőség barátokkal, kollégákkal és családdal is. Részt vehetünk egy félelmetesen kalandos játékban, ami garantált feltöltődést kínál, miközben egy tömény adrenalin-bomba! 
Részletek

Lepkemúzeum - Egerszalók
Távolság Mezőkövesd központjától 30 km.
Az egerszalóki szabadtéri Lepkemúzeum többszáz lepkefajjal várja a látogatóit a nyári hónapokban. Az európai lepkepéldányok mellett megcsodálható több trópusi pillangó is. 
Részletek

Egerszalóki Tücsökbusz - Egerszalók
Távolság Mezőkövesd központjától 30 km.
Ha Egerszalókon tartózkodunk, mindenképpen érdemes a Tücsökbuszt igénybe vennünk, melynek segítségével kényelmesen fedezhetjük fel a helyi látnivalókat, a Barlanglakásokat, a Sódombot, a fürdőt, valamint egyéb nevezetességekről is felvilágosítást kaphatunk az idegenvezetőtől. 
Részletek

Egerszalóki szőlő és bor - Egerszalók
Távolság Mezőkövesd központjától 31.8 km.
Egerszalókon csodálatos, riolittufába vájt pincék várják a borkedvelőket.
Részletek

Egerszalóki tó - Egerszalók
Távolság Mezőkövesd központjától 33.1 km.
Az Egerszalóki tó remek kikapcsolódási célpont a horgászat szerelmeseinek és a természetkedvelőknek.
Részletek

Lipcsey-kúria - Tiszafüred
Távolság Mezőkövesd központjától 33.4 km.
A tiszafüredi klasszicista stílusú Lipcsey-kúriában 1949-ben nyílt meg a Kiss Pál Múzeum, amely az első falumúzeum volt az országban. 
Részletek

Erdőtelki arborétum - Erdőtelek
Távolság Mezőkövesd központjától 35 km.
Az Erdőtelki Arborétum gazdag, változatos növényvilága páratlan természeti élményeket kínál. Az arborétum bejárása során igazi ritkaságokat, különlegességeket is találhatunk. 
Részletek

Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház - Tiszafüred
Távolság Mezőkövesd központjától 35.8 km.
A Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházban a népművészet iránt érdeklődők megismerkedhetnek a híres tiszafüredi fazekassággal.
Részletek

Brezovay kastély - Egerszólát
Távolság Mezőkövesd központjától 36 km.
A korábban a Brezovay család lakta épület a 18. század második felében épült. A műemlék jellegű kastély ma panzióként működik, otthont adhat kiránduló csoportok, munkahelyi csapatépítők akár több napos programjának. 
Részletek

Nyugati fogadóház - Tiszafüred
Távolság Mezőkövesd központjától 36.5 km.
A mesterségek múltjába a Hortobágy Nemzeti Park Nyugati fogadóházában berendezett kiállítás ad betekintést Tiszafüreden.
Részletek

Graefl-kastély - Poroszló
Távolság Mezőkövesd központjától 37.4 km.
A tornyos Graefl-kastélyt 1872-ben építtette Graefl Károly, majd fia, Jenő megnagyobbította az épületet. A kastély ma is Poroszló egyik legszebb ékessége.
Részletek

Herman Ottó Múzeum - Miskolci Képtár - Miskolc
Távolság Mezőkövesd központjától 39.1 km.
A Herman Ottó Múzeum, azaz a Miskolci Képtár rendelkezik az egyik leggazdagabb kiállítással a vidéki múzeumok közt.
Részletek

Mindszenti templom - Miskolc
Távolság Mezőkövesd központjától 39.5 km.
Miskolc látnivalói közül érdemes felkeresni a barokk stílusú Mindszenti Templomot a belvárosban.
Részletek

Bükk-fennsíki tanösvények
Távolság Mezőkövesd központjától 39.5 km.
A Bükk-fennsíki tanösvények elsősorban felszín-alaktani, botanikai, tájképi érdekességeket mutatnak be.
Részletek

Avasi református templom és harangtorony - Miskolc
Távolság Mezőkövesd központjától 40 km.
Az Avasi református templom és hangtorony Miskolc egyik szimbóluma, innen szól az ismert harangjáték is.
Részletek

Miskolctapolcai Kalandtúrapark - Miskolctapolca
Távolság Mezőkövesd központjától 40 km.
A Miskolctapolcai Kalandtúra Park 2005-től várja a kalandra éhező látogatókat. Magyarország legnagyobb természetes környezetbe épített kalandparkja, amely a Miskolctapolca szívében található csónakázó tó köré épült. A 3-11 méteres magasságba telepített, különböző nehézségű akadálypályáival remek szórakozást biztosít a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. 
Részletek

Avasi Kilátó - Miskolc
Távolság Mezőkövesd központjától 40.8 km.
Miskolc egyik legjellegzetesebb építménye az Avasi Kilátó és tévétorony, mely gyönyörű panorámát biztosít a városra.
Részletek

Miskolctapolcai park és csónakázó tó - Miskolctapolca
Távolság Mezőkövesd központjától 40.8 km.
A miskolctapolcai park és csónakázó tó a fürdőváros központja és "tüdeje", természetvédelem alatt álló terület.
Részletek

HELL Kart & Event Center - Miskolctapolca
Távolság Mezőkövesd központjától 41 km.
Nagyon szép környezetben várja a száguldás és a versenyzés szerelmeseit a miskolctapolcai gokart pálya. Akik szeretnek vezetni és egy kis adrenalinfokozó élményre vágynak, mindenképpen keressék fel a helyszínt!
Részletek

Miskolctapolcai Bobpálya - Miskolctapolca
Távolság Mezőkövesd központjától 41 km.
A Mikolctapolcai Bobpálya nagyon szép környezetben várja a száguldás szerelmeseit. Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt izgalmas, adrenalindús élményt kínál. 
Részletek

Miskolci Nemzeti Színház - Miskolc
Távolság Mezőkövesd központjától 41 km.
A Miskolci Nemzeti Színház egész évben széleskörű kínálattal várja a színházrajongó látogatókat.
Részletek

Jézus Szíve Sziklakápolna - Miskolctapolca
Távolság Mezőkövesd központjától 41.2 km.
A kápolnának helyt adó barlangot 1934-ben építették ki és 1935-ben szentelték fel a miskolctapolcai Jézus Szíve Sziklakápolnát. 
Részletek

Kisköves - Miskolctapolca
Távolság Mezőkövesd központjától 41.3 km.
A Miskolctapolca határában található 12 hektáros Kisköves központja nyílt mészkő sziklagyep, körülötte molyhostölgyes karsztbokorerdő és gyertyánostölgyes. 
Részletek

Maya játszópark - Miskolctapolca
Távolság Mezőkövesd központjától 42 km.
A Maya Dzsungel Játszóház mozgásra ösztönző, különleges és izgalmas játékelemekkel csábítja a gyerekeket egy felhőtlen szórakozásra. A játszópark tökéletes választás az év bármely napján, időjárástól függetlenül. 
 
Részletek

Siroki Tájház - Sirok
Távolság Mezőkövesd központjától 44 km.
A Siroki Tájház a falu központi részén lévő, műemléki védelem alatt álló, tájháznak berendezett egykori lakóépület. 
Részletek

Siroki vár - Sirok
Távolság Mezőkövesd központjától 46 km.
A Tarna-patak völgye felett magasodó Siroki vár a környék egyik legszebb és legromantikusabb kirándulópontja. 
Részletek

Sirok Kútvölgyi szabadidőpark - Sirok
Távolság Mezőkövesd központjától 47 km.
A Kút-völgyi szabadidőpark igazi felüdülést, kikapcsolódást jelent a kirándulni vágyóknak, emellett számos kulturális rendezvény helyszíne. 
Részletek

Bélapátfalvai Ciszterci Apátság - Eger
Távolság Mezőkövesd központjától 47 km.

A Bükk nyugati kapujában, Bélapátfalva határában találjuk az ország egyetlen épen maradt, középkori eredetű ciszterci apátsági templomát. 

 

Részletek

Déryné Ház - Miskolc
Távolság Mezőkövesd központjától 48 km.
A miskolci Déryné Ház udvari szárnyában lakott utolsó éveiben Déryné Széppataki Róza színésznő. 
Részletek

Diósgyőri vár - Miskolc
Távolság Mezőkövesd központjától 48.1 km.
A középkori lovagvárként is emlegetett Diósgyőri Várról, mely olyan akár egy erődítmény, elsőként Anonymus emlékezett meg. 
Részletek

Lillafüredi Állami Erdei Vasút - Miskolc-Lillafüred
Távolság Mezőkövesd központjától 48.8 km.
A Lillafüredi Állami Erdei Vasút Miskolctól Lillafüred érintésével Garadnáig közlekedik, 14 kilométer hosszú szakaszon. 
Részletek

Bükki Nemzeti Park
Távolság Mezőkövesd központjától 49.2 km.
A Bükki Nemzeti Park Magyarország egyik első nemzeti parkja, amely az Északi-középhegységben, a Bükk-vidéken fekszik.
Részletek

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel és Mezőkövesd látnivalóival kapcsolatos legfontosabb információkról! Kattintson az alábbi gombra...