Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Már majdnem minden fürdő nyitva van - Mutatjuk, mikor nyitnak a többiek

2021. 06. 09. 13:45
Forrás: termalfurdo.hu
Hírfürdő

A nagyobb fürdők néhány kivétellel már nyitva vannak. A kivételek többsége is szabadtéri aquapark. Naprakész listában és térképen mutatjuk, melyik fürdőbe indulhatunk akár már ma, és a többiek mikor nyitnak.

Ha arra kíváncsi, melyik fürdő van már nyitva és a többiek mikortól fogadnak vendégeket, görgessen a cikk végén található táblázatokhoz és térképhez!

 

Ebben a cikkben erről írunk:
 

 

Ezt érdemes tudni indulás előtt

Ne hagyjuk otthon az igazolványainkat

Ezeket a szolgáltatásokat egyelőre csak azok vehetik igénybe, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.

Természetesen a védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttekkel érkező kiskorúakat is be fogják engedni.

A védettségi igazolvány mellet azoban a fürdők, szállodák stb. a személyi igazolványt is elkérhetik a 18 év fölöttiektől, hiszen az előbbi csak az utóbbival együtt érvényes. A 18 év alattiaknak szintén tudniuk kell igazolni az életkorukat valamilyen igazolvánnyal. Ez lehet diák igazolvány, személyi igazolvány vagy akár jogosítvány is azoknál, akik rendelkeznek ilyennel. Ettől abban az esetben lehet eltekinteni, ha egyértelmű, hogy a gyerek még nem töltötte be a 18 életévét, azaz pl. egy óvodásnak vagy kisiskolásnak nem kell igazolnia az életkorát.

A szolgáltatók (fürdők, szállodák stb.) felelőssége lesz, hogy ellenőrizzék, hogy a vendégek rendelkeznek-e védettségi igazolvánnyal, illetve nem töltötték be a 18. életévüket. Ellenkező esetben nagyobb összegű bírsággal, vagy bezárással kell szembenézniük. Így azoknak, akik abban reménykedtek, hogy lesznek majd olyan szállodák, esetleg fürdők, ahol oltási igazolvány nélkül is fogadnak vendéget, egyelőre várniuk kell. Az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy a védettségi igazolványra augusztusig szükségünk lesz, ha fürdőbe akarunk menni.

 

A fürdőkben nincs a tavalyihoz hasonló létszámkorlát

A fürdőkben nem lesz a tavaly májusihoz hasonló létszámkorlát, azonban a fürdőknek biztosítaniuk kell, hogy a nem egy háztartásba tartozó vendégek legalább 1,5 méter távolságot tudjanak tartani. Ezt a távolságot a jegypénztáraknál és egyéb helyeken, például a csúszdáknál való sorbanálláskor is tartani kell.

Ahogy máshol, a fürdőkben is törekedni kell a készpénzmentes fizetésre, és ha van mód rá, online vásároljuk meg a jegyünket előre.

 

Minden szolgáltatás működhet

Míg a járvány első hulláma után csak azokat a szabadtéri medencéket volt szabad üzembe helyezni, amelyeknek a vizéhez fertőtlenítőt lehet adni és az élményelemek nagy részét sem volt szabad beindítani, idén a fürdők teljes szolgáltatáspalettával indulhatnak újra.

Így a beltéri medencéket, csúszdákat, szaunákat is élvezhetjük már az első naptól. Arra azonban figyeljünk, hogy nem minden fürdőben működik minden az első naptól kezdve. Indulás előtt érdemes tájékozódni, ebben segít a lejjebb található táblázatunk, amiben a fürdők neveire kattitva bővebb információt találunk.

 

Maszk nem kötelező, de betegen most se menjünk fürdőbe

Ahogy fent írtuk, vendégként csak azok léphetnek be a szállodákba és a fürdőkbe, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, illetve a velük érkező kiskorúak. Nekik a szállodákban nem kell maszkot viselniük.

A fürdőkben sem kell a vendégeknek maszkot hordani, kivétel az olyan eseteket, amikor valamilyen oknál fogva nem tartható a 1,5 méteres távolság. Van azonban olyan fürdő, ahol megkérik a vendégeket, hogy a fedett terekben, amikor nem tartózkodnak medencében vagy szaunában, akkor hordják a maszkot.

Előfordul olyan fürdő is (pl. a budapestiek), ahol megkövetelik a papucs használatát.

A személyzet azon tagjainak viszont hordani kell a maszkot, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Nekik is csak olyankor, amikor olyan területen tartózkodnak, ami a vendégek számára nyitva áll.

 

Mindig is fontos szabály volt, hogy fertőző betegség, hasmenés esetén és lázasan ne látogassuk a fürdőket, azonban ez most fokozottan érvényes. Fertőző betegség nem csak a koronavírus lehet természtesen, hanem például valamilyen más légúti betegség vagy akár bőrbetegség. Egy hetet várjunk a fürdőlátogatással a tünetek megszűnése után.

 

Az alapos, szappanos előfürdő és a gyakori kézfertőtlenítés továbbra is fontos a fürdőkben.

A gyógyászatokat továbbra is mindenki látogathatja

A gyógyászati részlegek sok fürdőben már hetek óta nyitva vannak, vagy akár be sem zártak. A gyógyászatok hasonló státuszt élveznek, mint a szakrendelők, azaz továbbra is fogadhatnak olyan vendégeket is, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. 

A gyógyászatokon azonban mindenkinek maszkot kell hordania továbbra is. Ez a védettségi igazolvánnyal rendelkezőkre is igaz.

A szépészeti szolgáltatások is nyitva állnak mindenki előtt, azonban itt is kötelező a maszk viselése, és mindenkinek előre be kell jelentkeznie.
(Ez utóbbi igaz a gyógyászatokra is, de ez ott máskor is így van.)

 

Vannak, akik június közepéig kivártak


A kisújszállási Kumánia az elsők között jelentette be a nyitás időpontját. Ők június közepétől várnak vendégeket. Ekkor azonban egy kunsüveg alakú, új, szabadtéri, gyógyvizes medence is a vendégek rendelkezésére áll majd. A fürdő gyógyászati szolgáltatásai addig is elérhetőek lesznek.

 

A Miskolctapocai Barlangfürdő is csak júniusra ígéri a nyitást, de azt ígérik, hogy ekkor már teljes biztonságban tudják fogadni a vendgeket. Ugyanekkor fog nyitni az ország legújabb élményfürdője az Ellipsum is. Itt még folynak a munkálatok.

 

Budapesten is több fürdő van, amelyik csak júniusban nyílik meg. A csepeli strandot, a Dandár Fürdőt, a Pünkösdfürdői Strandot és a Rómait is csak júniustól vehetjük birtokba.

 

Ahogy minden évben, a szabadtári aquaparkok is június közepén nyitják a kapuikat. Köztük a balatonfüredi Annagora Aquapark, a zalaegerszegi Aquacity vagy a kisvárdai Aquacinema.

 

A mogyoródi Aquarenában 2020-ban felújítás kezdődött, ami idén fejeződik be, azonban itt még nem ismert a nyitás pontos dátuma.

 

Ezek a fürdők vannak már nyitva


Az alábbi táblázatban és térképen szereplő fürdők fogadnak vendéget jelen pillanatban. A listát legalább naponta egyszer frissítjük, így az adatok naprakészek.

A fürdőket a település neve szerinti csökkenő ABC rendben tüntettük fel. Érdemes a linkekre kattintani a bővebb információért, mert nem minden fürdő működik még teljes kapacitással.

 

Fürdő

Település

Abonyi Termálfürdő Abony
Agárdi Termálfürdő Agárd
Ajkai Kristályfürdő  Ajka
Albertirsai Strandfürdő Albertirsa

Borbála Fürdő

Algyő

Bábolna Strand- és Termálfürdő Bábolna
Balassagyarmat Városi Strandfürdő Balassagyarmat
Annagora Aquapark Balatonfüred

Aranykor Termálfürdő

Ballószög

Barcsi Gyógyfürdő Barcs
Battonyai Termál Strandfürdő Battonya
Bázakerettyei Termálfürdő Bázakerettye
Békési Gyógyfürdő Békés
Békés Uszoda Békés
Árpád Gyógy- és Strandfürdő Békéscsaba
Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő Berekfürdő
Bihar Termálliget Berettyóújfalu

Bogácsi Gyógyfürdő

Bogács

Bonyhádi Termálfürdő Bonyhád
Borgáta Termálfürdő Borgáta
Budaörsi Városi Uszoda Budaörs
Aquaworld Budapest
Bókay Park Uszoda és Strand Budapest
Csepeli Strandfürdő Budapest

Csillaghegyi fürdő

Budapest

Dagály fürdő Budapest
Dandár Fürdő Budapest

Erzsébetligeti uszoda

Budapest

Gellért fürdő

Budapest

Kispesti Uszoda Budapest

Lukács fürdő

Budapest

Nyéki Imre Uszoda Budapest
Palatinus Strand Budapest

Paskál fürdő

Budapest

Pesterzsébeti Fürdő Budapest
Pünkösdfürdői Strand Budapest
Római Strand Budapest

Rudas fürdő

Budapest

Széchenyi fürdő

Budapest

Újhegyi Uszoda Budapest
Újlak Uszoda Budapest
Csisztafürdő Buzsák

Bükfürdő Thermal & Spa

Bükfürdő

Bükkszékfürdő Fürdőház Bükkszék
Bükkszékfürdő Strandfürdő Bükkszék
Ceglédi fürdő Cegléd
Vulkán fürdő Celldömölk
Cserkeszőlői fürdő Cserkeszőlő
Csokonyavisontai fürdő Csokonyavisonta
Csongrádi fürdő Csongrád
Csornai Termálfürdő Csorna
Csurgó Városi Uszoda Csurgó
Dabas-Gyóni Strand Dabas
Dávodi Strandfürdő Dávod

Aquaticum Debrecen 

Debrecen

Kerekestelepi Termálfürdő Debrecen

Demjéni Termáltó 

Demjén

Demjéni Termál Völgy Demjén
Dévaványai Strandfürdő Dévaványa
Gunaras Fürdő Dombóvár
Dunaföldvári Gyógy- és Strandfürdő Dunaföldvár
Aquantis Wellness- és Gyógyászati Központ Dunaújváros
Rukkel-tó Waterpark Dunavarsány
Egri Termálfürdő Eger
Egri Török Fürdő Eger

Nosztalgia Fürdő Egerszalók

Egerszalók

Saliris Egerszalók Egerszalók
Aquasziget Esztergom Esztergom

Esztergomi Szent István Strandfürdő

Esztergom

Földesi Termálfürdő és Szabadidőközpont Földes
Füzesgyarmati Kastélypark Fürdő  Füzesgyarmat
Gödi Termálfürdő Göd
Gyomaendrődi Gyógyfürdő Gyomaendrőd
Dr. Csépe György Uszoda Gyöngyös
Gyulai Várfürdő Gyula
Bocskai fürdő  Hajdúböszörmény
Hajdúdorogi Strandfürdő Hajdúdorog
Hajdúnánási Gyógyfürdő Hajdúnánás

Hungarospa Hajdúszoboszló

Hajdúszoboszló

Harkányfürdő Harkány
Hatvani Termálvizes Strandfürdő Hatvan
Sá-Ra Termálfürdő Hegykő

Hévízi Tófürdő

Hévíz

Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely

Igali Gyógyfürdő

Igal

Tölgyesi fürdő Jászapáti
Jászárokszállási fürdő Jászárokszállás
Jászberényi Strand És Termálfürdő Jászberény
Jászboldogházi Strandfürdő Jászboldogháza
Jászszentandrás Termálfürdő  Jászszentandrás
Kabai Gyógyfürdő Kaba
Csajda Fürdő Kalocsa

Kaposvári Virágfürdő

Kaposvár

Kapuvári Strand és Gyógyfürdő  Kapuvár
Akácliget fürdő Karcag
Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark Kecskemét
Kecskeméti Fürdő Kecskemét

Kehida Termál

Kehidakustány

Kemence Nagyvölgy Strand Kemence
Kiskőrösi Fürdő Kiskőrös
Félegyházi Termál Parkfürdő Kiskunfélegyháza
Halasthermál Kiskunhalas
Jonathermál fürdő Kiskunmajsa
Kisteleki Termálfürdő Kistelek
Kumánia  Kisújszállás
Aquacinema  Kisvárda
Brigetio Gyógyfürdő Komárom
WF Szabadidőpark Strandfürdője Komárom
MJUS Thermal Park Körmend
Szent István Gyógyvizű Fürdő Kunhegyes
Gabriella Gyógy- és Strandfürdő  Lakitelek
Gyarmati Dezső Tanuszoda Lakitelek
Tősfürdő - Lakiteleki Termálfürdő Lakitelek
Leányfalui Termálfürdő Leányfalu
Lenti termálfürdő Lenti
Lipóti Termálfürdő Lipót
Hertelendi Termálfürdő Magyarhertelend
Makói Hagymatikum Makó
Marcali Fürdő  Marcali
Martfű Thermal Spa Martfű
Mátészalka Városi Uszoda Mátészalka

Mesteri Fürdő

Mesteri

Borostyán Strandfürdő Mezőkovácsháza
Zsóry Fürdő Mezőkövesd
Mezőtúri Uszoda Mezőtúr
Selyemréti Strand (csak 2 medence) Miskolc
Barlangfürdő Miskolctapolca
Miskolctapolcai Strand Miskolctapolca
Aquarena Mogyoród
Mohács és Kistérsége Tanuszoda és Termálfürdő  Mohács

Mórahalmi Fürdő

Mórahalom

Flexum Thermal

Mosonmagyaróvár

Nádudvari Strand Nádudvar

Nagyatádi Gyógyfürdő

Nagyatád

Nagyatádi Strandfürdő Nagyatád
Nagybánhegyesi Termálfürdő  Nagybánhegyes
Nap Strand Nagykálló
Kanizsa Uszoda Nagykanizsa
Nagykátai Gyógyfürdő  Nagykáta
Fürdőház-Fürdő Nyíregyháza-Sóstó
Júlia Fürdő Nyíregyháza
Parkfürdő Nyíregyháza-Sóstó
Aquarius Élményfürdő Nyíregyháza-Sóstó
Sárkány Wellness Nyírbátor
Gyopárosfürdő Orosháza-Gyopárosfürdő
Ózd Városi Strand Ózd
Paksi Ürgemezei Strand Paks
Várkertfürdő  Pápa
Pásztó Városi Strandfürdő  Pásztó
Hullámfürdő, Pécs Pécs
Pollack Strand Pécs
Petőháza Strand Petőháza

Aqua Barbara Termálstrand

Pusztaszentlászló

Sárrét Kincse Gyógyfürdő Püspökladány

Aqualand Ráckeve

Ráckeve

Végardó Fürdő Sárospatak
Sárvári fürdő Sárvár
Siklósi termálfürdő Siklós
Lővér Fürdő - Csik Ferenc Uszoda Sopron
Szarvasi Gyógyfürdő Szarvas
Százhalombattai strand Százhalombatta
Anna fürdő Szeged
Napfényfürdő Aquapolis Szeged
Szegedi Partfürdő Szeged
Sziksósfürdői Strand Szeged
Árpád Fürdő Székesfehérvár
Csitáry G. Emil Uszoda és Strand Székesfehérvár
Szekszárdi fürdő Szekszárd
Vizes Nyolcas Uszoda Szentendre
Dr Bugyi István Gyógyfürdő Szentes

Szentesi Üdülőközpont

Szentes

Szentgotthárdi fürdő Szentgotthárd
Szerencsi Fürdő Szerencs
Oázis Wellness Park Szigetszentmiklós
Szigetvári Gyógyfürdő Szigetvár
Szombathelyi Fedett Uszoda Szombathely
Tófürdő Szombathely Szombathely
Thermal Spa Tamási Tamási
Tápiószentmártoni Strand- és Termálfürdő Tápiószentmárton
Tatai Fényes Fürdő Tata
Tatabányai Gyémánt Fürdő Tatabánya
Tiszacsegei Termálstrand Tiszacsege
Thermal Strand- és Gyógyfürdő Tiszafüred

Barack Thermal Resort

Tiszakécske

Kerekdombi Termálfürdő

Tiszakécske

Tiszaörsi Fürdő Tiszaörs
Tiszaújvárosi Gyógyfürdő (Strand nyitása: 2021. június 26.)  Tiszaújváros
Tiszavasvári Strandfürdő Tiszavasvári
Szent András Gyógyvizes Strand Tóalmás
Rózsa fürdő Tótkomlós
Törökszentmiklósi Strand Törökszentmiklós

Túrkeve Termál

Túrkeve

Váci Strandfürdő Vác

Szilva fürdő

Vásárosnamény

Szentkútfürdő Vasvár Vasvár
Velence Resort & Spa Velence
Veresegyházi Termálfürdő Veresegyház
Lepence Spa Visegrád
AquaCity Zalaegerszeg Zalaegerszeg
Zalaegerszegi Termálfürdő Zalaegerszeg
Zalaegerszegi Uszoda (ideiglenesen kialakított uszoda) Zalaegerszeg
Zalakarosi Fürdő Zalakaros
Szent Gróth Termálfürdő Zalaszentgót
 
 

Térképen is mutatjuk a nyitva tartó fürdőket

 

Mikor nyit a többi fürdő?


A pillanatnyi állás szerint az alábbi fürdőkről áll rendelkezésre információ. A listát rendszeresen frissítjük.

Már minden fürdőt több alkalommal felhívtunk, akik nem vették fel, azoknak e-mailt írtunk.

Így nagy biztonsággal mondható, hogy azokról a fürdőkről, amelyek sem a fenti sem az alábbi listában nem szerepelnek, egyelőre nem lehet tudni, mikor nyitnak ki.

A fürdők neveire kattintva több információt tudhat meg. Pl. azt is fentüntettük, ha a fürdő egyes részlegeit különböző időpontokban bocsátják a vendégek rendelkezésére.

 

Fürdő Nyitás várható időpontja
Mezőcsáti Termálfürdő 2021. július közepe

 

Ha térképen is megnézné, melyik fürdő van nyitva, és a többiek mikor nyitnak, akkor kattintson az alábbi gombra.

 

Melyik fürdő mikor nyit 2021-ben?

 

 

Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...

Hévízi wellness -30%!

Jöjjön júniusban most 30% kedvezménnyel Hévízre a Hotel Európa Fit****superior szállodába, ahol az extra kedvezményes árak mellett 8 beltéri és kültéri úszó-, élmény- és gyógymedence, kétszintes szaunavilág, félpanziós ellátás, változatos programkínálat várja Önt. Ne maradjon le erről az ajánlatról, amely a tökéletes pihenést kínálja most különleges áron! Az ajánlat visszavonásig érvényes.Megnézem